Menedékkérő egy svájci befogadóállomáson. A külföldiek többsége az EU-ból érkezik Denis Balibouse / Reuters

Nincs ok az aggodalomra: továbbra is a korábbi feltételekkel vállalhatnak munkát Svájcban a több ezer eddigi magyar nyomán mások is. Ezt állította megkeresésünkre Szalai Zoltán, az Etter & Szalai genfi ügyvédi iroda munkavállalási kérdésekkel foglalkozó partnere, aki arra számít: akár négy évbe is telhet, amíg a svájci jogalkotás megszüli a bevándorlás korlátozását szabályozó új törvényt.

Mármint a februári népszavazás nyomán. A most vasárnapi ugyanis meglehetősen szánalmasra sikeredett: még a (francia és olasz nyelvterületen) Centrum Demokratikus Uniója (UDC, a német nyelvű kantonokban: Svájci Néppárt, SVP) populista formáció is úgy gondolta, hogy ez már sok a jóból. – Abban az ütemben, ahogy jelenleg lebetonozzák az országot, azaz másodpercenként 1,1 négyzetméterrel, 2050-re az egész ország nem hegyvidéki része eltűnik, ha nem teszünk ellene semmit – fejtegette Anita Messere, a népszavazást kezdeményező környezetvédő szervezet, az Ecopop részéről.

Ám a bornírtság nem győzedelmeskedett, a svájci választók háromnegyedes, 74:26 arányban nem adtak hitelt a lebetonozás „érvének”. Hiszen ezzel az ürüggyel a környezetvédők az őshonos svájciakat is felkérhették volna, hogy ne szüljenek sok gyereket, mert ők is csak felületet vesznek el az országtól.

– A dolog magyarázata abban rejlik, hogy a mostani, illetve a februári népszavazás kiírását egyaránt jóval korábban kezdeményezték –magyarázta kérdésünkre Francois Cherix francia svájci író, a Svájci Új Európai Mozgalom civil szervezet alelnöke, a svájci Szocialista Párt tagja. Szerinte inkább az a fő gond, hogy már a februári népszavazás kikezdte az EU és Svájc viszonyát. Bern ezzel gyakorlatilag felmondta a kétoldalú kapcsolatoknak a további bevándorlás korlátozására vonatkozó részét.

Ám mind Cherix, mind pedig Szalai elképzelhetőnek tartja: ha már egyszer a közvetlen demokrácia mintaállamában, Svájcban mindenre a népszavazás a gyógyír, akkor lehet új referendum Bern és Brüsszel viszonyának tisztázásáról is. Elvégre például a svájci kivitel kétharmada az unióba irányul, Brüsszelnek pedig az USA és Kína után a harmadik külkereskedelmi partnere az alpesi ország. Viviane Reding európai bizottsági alelnök korábban, Bernt bírálva úgy fogalmazott: az egységes piac nem svájci sajt...Mármint, hogy lyukak tátonganának rajta.

– Az unió megszorongathatja Svájcot azzal, hogy a peremre szorítja kutatásfejlesztési kérdésekben vagy csereprogramokban – állította Cherix, a La Suisse ou la Peur? Die Angstgenossenschaft? (Svájc vagy a félelem? A Félelemszövetség?) szerzője, aki szerint a kétoldalú viszony megromlása senkinek nem érdeke. Elképzelhetőnek tartja, hogy a szabad munkavállalás lehetőségének megtartása mellett a szociális juttatásokra vezetnek be korlátozásokat.

A statisztika arról árulkodik, hogy 2012-ben 144 ezer letelepedő érkezett Svájcba, csaknem háromnegyedes arányban az unión belülről, főleg Németországból és Portugáliából.

Az összesen kétmillió külföldön született a lakosság több mint ötödét, de kevesebb mint negyedét teszi ki. Ám évi 66 ezer ember el is hagyja az országot, a nettó bevándorlók tehát 80 ezren vannak csak évente, és a lakosság egy százalékát teszik ki. Ezt akarta a vasárnapi referendum tovább, a népesség 0,2 százalékára, 16-17 ezer főre, abszurd szintre korlátozni.

Magyarországról is ezres nagyságrendben települtek már munkavállalók Svájcba a jobb élet reményében. Miközben a Viktória című mozifilm a zürichi prostituáltak kiszolgáltatott helyzetét örökítette meg, sokan közülük magasan képzett, nyelveket jól beszélő magyar munkavállalók. Ám honlapján a Svájcban Élő Magyarok Baráti Társasága is figyelmeztet: „Itt lényegesebben szigorúbbak (magyarokra nézve) a munkavállalás feltételei, mintha egy EU-s országban próbálkoznál.”