Nem nagyon érdekli a szerbeket a parlamenti voksolás

Egyelőre alacsony a részvétel a vasárnapi szerbiai választásokon, amihez feltehetően hozzájárul az eső és a hirtelen jött lehűlés is: 10 óráig a választásra jogosultak 8,85 százaléka adta le voksát, míg a két évvel ezelőtti előre hozott parlamenti választásokon ez az arány 9,06 százalék volt - közölte a szerbiai országos választási bizottság (RIK).

A szavazóhelyiségek 7 órai megnyitása óta sehol sem történt nagyobb rendellenesség - mondta Dejan Djurdjevic, a bizottság elnöke.

A részvételt a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) is követi. Adataik szerint vasárnap 9 óráig a választásra jogosultak 5,2 százaléka járult az urnák elé, ez körülbelül ugyanakkora arány, mint két éve, akkor 9 óráig az állampolgárok 5,3 százaléka szavazott.

A felmérések azt mutatják, hogy 20 óráig 50-52 százalékos lesz a részvételi arány.

A parlamentbe jutáshoz a szavazatok legalább 5 százalékának a megszerzése szükséges, ám ez nem vonatkozik a nemzeti kisebbségekre. Az ő esetükben az úgynevezett természetes küszöb érvényesül, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi a párt. Ez - részvételtől függően - áltálában 12-16 ezer szavazatot jelent. A kisebbségi pártoknak tehát az kedvez, ha viszonylag alacsony a részvétel, ám saját támogatóik nagy számban vonulnak az urnák elé.

A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. Előzetes, nem hivatalos eredmények már 21 óra után várhatók, a választási bizottság első eredményeit 23 óra körül teszik közzé. A végleges eredményeket legkésőbb április 28-ig kell nyilvánosságra hozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.