Nem lesz többé visszaút a brit dzsihádistáknak

A brit kormány törvénymódosítási tervei szerint a jövőben el lehet tiltani a hazatéréstől azokat a brit állampolgárokat, akik szélsőséges külföldi iszlamista milíciákban harcoltak.
David Cameron miniszterelnök az ausztrál parlamentben tartott pénteki felszólalásában vázolta London új terrorellenes törvényalkotási terveit. Kijelentette: a brit rendőrségnek joga lesz a határátkelő pontokon bevonni azoknak a kiutazóknak az útlevelét, akik a hatósági gyanú szerint dzsihádista fegyveres csoportokhoz akarnak csatlakozni.

Ugyanígy megakadályozható lesz azon brit állampolgárok hazatérése is, akik ilyen milíciákban harcoltak, "hacsak nem a brit kormány megszabta feltételek alapján kívánnak hazautazni".

Ez utóbbi kitétel azt jelenti, hogy a külföldi konfliktusövezetekből hazatérő brit állampolgárságú volt harcosokat csak akkor engedik vissza Nagy-Britanniába, ha feladják magukat a brit terrorellenes hatóságoknak, vállalva, hogy büntetőeljárás indulhat ellenük.

Cameron, aki a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hétvégi csúcstalálkozójára érkezett Ausztráliába, a canberrai parlamentben felszólalva kijelentette azt is, hogy az új törvény alapján nem szállhatnak le brit repülőtereken azoknak a légitársaságoknak a repülőgépei, amelyek nem veszik figyelembe a brit hatóságok által repülési tilalommal sújtott gyanúsítottak listáját vagy nem hajtják végre a brit kormány által megkövetelt biztonsági szűréseket.

A brit miniszterelnök már szeptember elején, a londoni parlamentben vázolta a készülő terrorellenes törvényi szigorítások egyes elemeit. Akkori felszólalása szerint útlevél "nem jár mindenkinek automatikusan", ám jelenleg a brit bűnüldöző hatóságoknak csak korlátozott lehetőségeik vannak arra, hogy a határátkelőknél feltartóztassák azokat, akikről terrorcselekmények elkövetésének szándékát gyanítják. Ezért a brit kormány olyan "konkrét és célzott" törvénymódosítást terjeszt elő, amely felruházza a hatóságokat az útlevelek helyszíni lefoglalásának jogával ilyen esetekre - mondta a brit kormányfő.

A törvénymódosítások már januárban életbe léphetnek.

Az új szigorítási tervek bejelentésének előzményeként a brit kormány nemrégiben a második legmagasabb fokozatra emelte a terrorkészültségi szintet. Cameron az intézkedést annak idején azzal indokolta, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia tevékenysége.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben a korábbi "jelentős" helyett a "súlyos" kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett érvénybe. Ennek hivatalos meghatározása szerint "nagyon valószínű", hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a "kritikus", amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.