Nem lesz népszavazás Horvátországban a cirill betűs feliratokról

Nem tartható népszavazás Horvátországban a kisebbségi nyelvhasználati jog kereteinek megváltoztatásáról, mert a javasolt kérdés nem összeegyeztethető az ország alaptörvényével – erről döntött kedden a horvát alkotmánybíróság.
A Reuters jelentése szerint egyelőre vereséget szenvedtek a horvát háborús veteránok, akik szerették volna korlátozni a cirill nyelvű feliratokat. A népszavazási civil kezdeményezés szerint a kisebbségek – így a szerbek – csak azokban a közigazgatási egységekben használhatnák saját anyanyelvüket a horváttal egyenjogúként, ahol arányuk meghaladja az 50 százalékot, szemben a mostani törvény egyharmados előírásával.

Ugyan az ötlet egész Horvátországra vonatkozott volna, ám a szervezők elsődlegesen Vukovárra gondoltak, ahol az etnikai feszültség a szerbek és a horvátok között az 1991-95-ös háború óta mind a mai napig érződik.

A népszavazással azt szerették volna megakadályozni, hogy Vukováron cirill és latin betűs kétnyelvű feliratokat helyezzenek ki. Emiatt már tavaly nyár óta demonstrációk voltak, a kihelyezett táblákat többször is eltávolították. A 2011-ben végzett népességszámlálás szerint Vukovár lakosságának valamivel több mint egyharmada vallotta magát szerbnek, miközben arányuk Horvátországban öt százalék körüli.

A kezdeményezéshez az előírt 500 ezernél több aláírás összejött, ám a zágrábi törvényhozás még július közepén elküldte a népszavazás kérdését alkotmánybírósági véleményezésre. Mint az MTI jelentette, a bíróság úgy foglalt állást, hogy nem egyeztethető össze a horvát alkotmánnyal a népszavazás alapkérdése. Egy ilyen szavazás ugyanis befolyásolná a többi kisebbségi nyelv, így a magyar, az olasz, a bosnyák használatát is, miközben Horvátország erre kötelezettségek vállalt az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásain.

A horvát alkotmánybíróság elvetette tehát a népszavazás kiírásának lehetőségét, ám egyéves határidőt adott a vukovári városvezetésnek arra, hogy szabályozza, hol lehet kétnyelvű táblákat kitenni – közölte rádiónyilatkozatában Miroszlav Szeparovics alkotmánybíró.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.