Koreai konfliktus: a net az új atom?

Az Egyesült Államok súlyosan téved, ha azt hiszi, hogy pusztán az internet által meg lehet dönteni az észak-koreai rendszert - jelentette ki vasárnap a phenjani külügyminisztérium egyik szóvivője.
A meg nem nevezett tisztségviselő a KCNA észak-koreai hírügynökségnek adott - és több más hírügynökség által idézett - nyilatkozatában Barack Obama múlt heti nyilatkozatára válaszolt. Az amerikai elnök a Youtube-on megjelent interjújában megállapította: Észak-Korea a földkerekség legelszigeteltebb, a szankciók által leginkább sújtott és a világtól a legteljesebb mértékben elvágott ország.

Az amerikai elnök - mint emlékeztet a phenjani külügyi forrás - rámutatott, hogy Washingtonnak korlátozottak a lehetőségei arra, hogy Észak-Koreában hatalomváltást kényszerítsen ki, hiszen ez az ország milliós hadsereggel, atomtechnológiával és -rakétákkal rendelkezik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az internet egyre jobban behatol majd az országba, s ez majd aláássa és megdönti az ottani rendszert.

A külügyi szóvivő erre válaszul leszögezte: Phenjanban megdöbbenéssel fogadták, hogy egy nagyhatalom vezetőjének ilyen torz elképzelése legyen Észak-Koreáról, s hogy ennyire ellenségesen viszonyuljon egy szuverén államhoz. Obama ezzel a megnyilatkozásával lényegében elismerte, hogy az Egyesült Államoknak nem sikerült megfojtania ezt az országot, a katonai változat "nem működik" - tette hozzá. "Az Egyesült Államok súlyosan téved, amikor azt feltételezi, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot az internet segítségével sikerül megfojtani, hiszen még a szankciók, illetve a nyomásgyakorlás más eszközei is hatástalannak bizonyultak" - hangsúlyozta a külügyi szóvivő. 

USA miatt a dél-koreai tárgyalások sem jönnek létre

Súlyos büntetéssel fenyegette meg vasárnap Észak-Korea déli szomszédját amiatt, hogy nem hajlandó a párbeszédre, és figyelmen kívül hagyja a két ország viszonyának rendezését szolgáló kezdeményezéseit.  A hírügynökségek által idézett közleményből nem derül ki, hogy Észak-Korea konkrétan milyen kezdeményezések figyelmen kívül hagyását sérelmezi, de a testület cáfolja azt, hogy "a gazdasági nehézségek, a szankciók vagy a blokád" miatt hozakodott elő velük.

Phenjan szerint az Egyesült Államoknak alárendelt Dél-Korea miatt nem jöttek létre a párbeszéd elemi feltételei sem. Szöul Phenjan felszólítása ellenére sem hajlandó lemondani az Egyesült Államokkal közösen tartott hadgyakorlatról. Phenjan szerint mindezért a Korea-közi kapcsolatok panganak, holott a javításuk nem tűr halasztást - áll a védelmi testület közleményében.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.