Malina Hedvig egyelőre nem kerül bíróság elé

Az elsőfokú nyitrai bíróság elutasította a vádindítványt Malina Hedvig ellen – tudta meg az sme szlovák hírportál. Érdeklődésünkre az illetékes szóvivő ezt az értesülést megerősítette. Oliver Kolencík közölte azt is, hogy a testület álláspontja szerint sérült az illetőnek a törvényes védelemhez és az igazságos bírósági eljáráshoz való joga.
A csallóközi származású, jelenleg már magyar állampolgársággal rendelkező győri lakost hamis tanúzás miatt akarták bíróság elé állítani. A vád ejtése még nem jogerős, mert a pozsonyi legfelsőbb ügyészség indítványozóként máris megfellebbezte a döntést. Andrea Predajnová szóvivő elmondta: azért léptek így, mert az illetékes ügyész törvénytelennek és részrehajlónak tartja a verdiktet. Az ügy ezután a megyei bíróság elé kerül.

Malina Hedvig kálváriája 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor bántalmazták őt a dél-szlovákiai Nyitrán. Állítása szerint azért, mert a Konstantin Egyetem közelében levő parkban magyarul beszélt. A vizsgára induló egyetemi hallgatót a helyi kórházban látták el, majd pedig néhány napig Dunaszerdahelyen ápolták.

Egy héttel később személyleírást adott a bántalmazóiról, s a fantomkép szinte a megszólalásig hasonlított két, helybeli szélsőséges nézeteiről ismert kamaszra, akik azóta bizonyíthatóan több szélsőséges rendezvényen és verekedésekben vettek részt.

Mindkettőjük alibijének azonban a nyomozók különösebb ellenőrzés nélkül hitelt adtak. A rendőrség pedig példátlan gyorsasággal, már szeptember 10-én beszüntette a nyomozást azzal az indokkal, hogy bűncselekmény nem történt, az állítólagos sértett pedig nem mondott igazat.

Robert Kalinák a sajtótájékoztatón egyszerűen hazudozónak nevezte a leányt, Robert Fico kormányfő pedig rejtélyes titkosszolgálatok lehetséges manipulációiról szövegelt. Több szakértő érthetetlennek nevezte, hogy az elvben független rendőrség képviselői helyett politikusok tájékoztattak a nyomozásról.

Fél évvel később már hamis tanúzás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást az egyetemista ellen. Az egyik feljelentőről az oknyomozó újságírók rövidesen kiderítették, hogy évekig a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) alkalmazottja volt. A másik személy pedig néhány hét múlva öngyilkos lett. Malina Hedvig még abban az évben kiváló eredménnyel fejezte be tanulmányait. Nem sokkal később pedig férjhez ment, s azóta két gyermeket szült. 2011 szeptemberében a Radicová-kormány egymondatos bocsánatot kért tőle, ő pedig visszavonta a strasbourgi emberjogi bíróságra benyújtott panaszát.

Az alku ellenére a főügyészség nem szüntette meg a nyomozást ellene, s ragaszkodott a fiatalasszony pszichiátriai kivizsgálásához. Állítólag azt akarták megtudni, vajon a csallóközi egyetemi hallgató milyen elmeállapotban volt 2006. augusztus 25-én és a későbbi kihallgatásai során, mennyire szavahihető. A zaklatások ellen élesen tiltakozott a Szlovákiai Helsinki Bizottság, valamint számos neves külföldi pszichiáter.

Malina Hedvig tavaly kérte, és idén januárban megkapta a magyar állampolgárságot. Kora tavasszal Győrbe költözött.

Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy nem az igazságszolgáltatás elől menekül, hanem két kiskorú gyermeke és a család nyugalma érdekében döntött így. Új lakóhelyén már nem kell tartania attól, hogy akár éjnek idején viszik el a rendőrök kihallgatásra vagy pszichiátriai intézetbe. Férje továbbra is főleg Szlovákiában vállalkozik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.