„Nem is tudtam, hogy Donald Trump folyékonyan tud náciul”

Felháborodást keltett kedden Egyiptomban Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns azon állásfoglalása, miszerint egy időre "teljesen" le kell állítani a muszlimok belépését az Egyesült Államokba.
A legnagyobb támogatottságot élvező republikánus jelölt-aspiráns az amerikai sajtónak küldött állásfoglalásában sürgette ezt. Egyiptom központi vallásjogi intézménye, a Dár el-Iftá közleményben kelt ki Trump szavai ellen, mondván: ez az iszlámmal és a muzulmánokkal ellenséges nézet fokozni fogja a feszültséget az amerikai társadalmon belül, amelynek az országban élő mintegy 8 millió muzulmán aktív, integrált és elválaszthatatlan részét alkotja.

Ostobaság Trump állítása, miszerint a muzulmánok utálják az amerikaiakat, s ezért veszélyt jelentenek az Egyesült Államokra nézve, hiszen az iszlám az együttélésre, az integrációra és az együttműködésre szólítja fel az emberiséget - áll a vallási rendeletekért (fatva) felelős legfelsőbb egyiptomi hatóság közleményében.

A Dár al-Iftá tisztességtelennek nevezte, hogy minden muzulmánt megbüntessenek egy csoport szélsőséges miatt, akiknek bűntetteit elítéli az iszlám vallásjog (saría).

Az ország főmuftija által vezetett intézmény ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szélsőségesség és a terror nem azonosítható egy bizonyos vallással vagy országgal. A közleményben arra szólítják fel az amerikaiakat, hogy ítéljék el a Trumpéhoz hasonló kijelentéseket, és szerezzenek érvényt azoknak a törvényeknek, amelyek büntetik a vallás, a bőrszín és az etnikai származás miatti gyűlöletkeltést.

Az arab világ egyik legnépszerűbb műsorvezetője, az egyiptomi Bászem Júszef humorral reagált a milliárdos amerikai állásfoglalására. „Nem is tudtam, hogy Donald Trump folyékonyan tud náciul" - írta a közel hatmillió ember által követett Twitter-oldalán.

A 2011-es forradalom alatt az arab politikai szatíra nagymesterévé vált Júszef a jelenlegi egyiptomi hatalommal való súrlódásai miatt külföldön él; a múlt hónapban az amerikai Emmy-díjkiosztó házigazdájaként volt látható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.