Nem is román, csak útlevelet akart szerezni a popsztár

Elvehetik Irinia Tarasiuc román állampolgárságát, miután a moldovai énekesnő Facebook-oldalán azt írta, hogy nem tartja magát románnak, és csak az útlevélért kérte a honosítását – erősítette meg a román állampolgársági hivatal. Az Adevarul napilap szerint 1990 óta mindössze három alkalommal vonták meg valakitől a román állampolgárságot: egyszer csalásért, két alkalommal pedig nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva.

Irina Tarasiuc augusztus elsején tette le az állampolgársági esküt, és fogadta meg, hogy „hűségesen szolgálja a román hazát és népet”. Másnap a Facebook-oldalán azt írta: számára az útlevél csupán eszköz, hogy szabadon utazhasson, „nem jelenti az állampolgárságot”. – Moldovai vagyok, és kész – szögezte le.

Ezután az internetet elárasztották a felháborodott román „hazafiak” kommentárjai. Facebook-csoportok alakultak, és többen levélben fordultak a bukaresti állampolgársági hivatalhoz, kérve az énekesnő állampolgárságának a visszavonását.

Az Adevarul emlékeztet: a chisinaui Moszkva-barát politikusok éveken át hangoztatták, hogy a moldovaiak kizárólag a szabad közlekedés lehetőségéért kérik a visszahonosításukat. Irina Tarasiuc is úgyszólván magyarázkodott, amikor megírta a vitatott bejegyzést, hiszen előzőleg egy moldovai bulvárlap már megszellőztette az eskütételét.

A bukaresti állampolgársági hivatal megerősítette, hogy vizsgálja Tarasiuc állampolgársága visszavonásának lehetőségét. Cáfolta ugyanakkor, hogy az énekesnő maga kérte volna a honosítás visszavonását.

Eugen Tomac, a Traian Basescu román elnökhöz közel álló Népi Mozgalom Párt (PMP) parlamenti képviselője úgy vélte, példát kell statuálni, „legyen világos mindenki számára, hogy az ilyesmivel nem viccelünk”. Tomac maga is visszahonosított román: a jelenlegi Ukrajna területén született, és 2012 decembere óta a moldovai románokat képviseli a bukaresti törvényhozásban. (A romániai parlamenti választásokon a Moldovai Köztársaság külön választókerület.)

A román törvény szerint az egykori román állampolgárok, illetve harmadfokú leszármazottaik kaphatják meg a román állampolgárságot, egyszerűsített eljárás keretében. Ez érvényes a jelenlegi Moldovai Köztársaság csaknem valamennyi állampolgárára, hiszen a négymillió lakosú egykori szovjet tagköztársaság 1918–1940 között a román állam része volt, akárcsak Észak-Bukovina, ahol 200 ezer román él. A szerbiai vlachok viszont nem részesülhetnek kedvezményes honosításban, mert az ő felmenőik sosem rendelkeztek román állampolgársággal.

Korábban éppen a PMP javasolta az állampolgárság etnikai alapon történő kiterjesztését, ám erről egyelőre nem született döntés. Az elképzelés szerint – magyar mintára – a román nemzeti közösséghez tartozó személyek, bárhol élnek is, kérésre megkaphatják a román állampolgárságot, ha beszélik a román nyelvet.

A román hatóságok nem közöltek hivatalos kimutatást a Moldovai Köztársaságban élő román állampolgárokról. Számukat 400 ezerre becsülte tavaly áprilisban a romániai Soros Alapítvány, amely szerint akkoriban további 150 ezer kérvény várt elbírálásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.