Nem indul az elnökválasztáson a fiát gyászoló Joe Biden

Joe Biden amerikai alelnök szerdán Washingtonban bejelentette, hogy nem indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson.
Biden döntését azzal indokolta, hogy a családja még nem tette túl magát a fia, Beau Biden májusi halálán. A politikus úgy fogalmazott, hogy miközben a családja Beau Biden elvesztését gyászolta, bezáródott a "lehetőség ablaka", s bár hozzátartozói készek lennének támogatni őt, mégsem lesz elnökjelölt-aspiráns.

"Sajnos, úgy gondolom, hogy elkéstünk" - jelentette ki.

A 73. életévét egy hónap múlva betöltő Joe Biden a közvélemény-kutatások szerint annak ellenére is a harmadik legnépszerűbb demokrata párti elnökjelölt-aspiráns volt, hogy nem tett hivatalos bejelentést az indulási szándékáról.

Az alelnöknek a választási küzdelemtől való távolmaradása a felmérések szerint inkább a listavezető Hillary Clinton volt külügyminiszter pozícióit erősíti, mint a Fehér Házra pályázó párttársai között a második helyen álló Bernie Sanders vermonti szenátorét.

A CNN és az ORC e heti közös közvélemény-kutatása szerint a Clinton-tábor 45-ről 56 százalékra, Sanders támogatói köre pedig 29-ről csak 33 százalékra erősödik majd. Annak ellenére is, hogy Biden nem szólította fel a demokratákat a volt first lady támogatására.

Clinton és Sanders már április óta részt vesz a demokrata párti előválasztási küzdelemben, velük szemben Biden behozhatatlannak tűnő logisztikai hátrányba került.

Joe Biden 1988-ban és 2008-ban is sikertelen kísérletet tett a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének megszerzésére. A Fehér Ház Rózsakertjében tett szerdai bejelentésén jelen volt Barack Obama elnök.

Az alelnök hosszú beszédének több elemével kapcsolatban sejthető volt, hogy Biden azokat készen állt elmondani abban az esetben is, ha az indulását jelentette volna be. Egyebek között az Egyesült Államok előtt álló fényes jövőről, nemzeti egységről, az összes amerikai megvédéséről és arról beszélt, hogy a politikai harcok által gyakran megbénított Washingtonnak "újból működnie kell".

Felszólította a demokrata párti aspiránsokat, hogy támaszkodjanak Obama politikai örökségére, bírálta a politikai küzdelmek - a politikai szuper akcióbizottságok (super PAC-ek) általi - korlátlan pénzügyi befolyásolásának lehetőségét, és sürgette a felsőoktatáshoz való hozzáférés kiszélesítését. Burkoltan Clinton egyik kijelentését bírálva hangoztatta, hogy a republikánusok, noha az ellenzékét jelentik a demokratáknak, "nem az ellenségeink".

Az alelnök sürgette a rák gyógyítására irányuló erőfeszítések finanszírozásának növelését. (Beau Biden halálát rákos agydaganat okozta.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.