Nem háborús bűnösök az afgán civilek megölésével vádolt lengyel katonák

A lengyel legfelsőbb bíróság megerősítette szerdán azt az első fokú ítéletet, amely szerint nem követett el háborús bűnt, hanem rosszul teljesített egy parancsot az a négy lengyel katona, aki Nangar Khel afgán faluban 2007-ben megölt hat afgán civilt. A katonákat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Lengyelországban ez volt az első olyan eset, hogy a civileket védő nemzetközi egyezmények megsértése miatt állítottak bíróság elé katonákat. A vádlottakat - akik a NATO vezette nemzetközi biztonsági erőkben teljesítettek szolgálatot - 2007 augusztusában Nangar Khel falunál tálib fegyveresek támadták meg, a katonák a tálibellenes bevetés során gépfegyver- és aknatűz alá vették a falut. Eközben hat polgári személy életét vesztette, köztük két nő és három gyermek. Három további civil megsebesült.

Az ügyben eredetileg a poznani katonai ügyészség emelt vádat hét katona ellen, fél évre le is tartóztatták őket. 2011-ben a kerületi katonai bíróság - bizonyítékok hiányában - minden vádlottat ártatlannak nyilvánított. 2012-ben a legfelsőbb bíróság megerősítette három katona ártatlanságát. A másik négy esetében viszont újratárgyalást rendelt el, ennek keretében tavaly tavasszal a varsói kerületi katonai bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a négy vádlottat, úgy találva, hogy rosszul teljesítettek parancsot, de nem követtek el háborús bűnt.

Az első fokú ítélet ellen a katonai ügyészség és a katonák egyaránt fellebbeztek. Az utóbbiak ártatlannak vallották magukat. Az ügyészség viszont 5-től 12 évig terjedő börtönbüntetést követelt számukra, azzal érvelve, hogy tudatában voltak tettük következményének. A legfelsőbb bíróság katonai osztályának szerdai döntése azonban megerősíti az elsőfokú bíróság döntését, és véglegesen lezárja az ügyet.

A lengyel katonák 2002 és 2014 között teljesítették afganisztáni küldetésüket, először az Enduring Freedom, 2007-től kezdve az ISAF misszió keretében. A két misszióban összesen több mint 28 ezer lengyel katona vett részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.