Nem enged a magyar követeléseknek az oktatásügyi miniszter

A szlovák Juraj Draxler elutasította azokat a magyar tannyelvű iskolákat érintő követeléseket, amelyeket a felvidéki magyar pedagógusok küldöttsége terjesztett a tárcavezető elé a csütörtökön Pozsonyban tartott találkozó során.

Erről Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke, a küldöttség vezetője tájékoztatta az MTI-t a találkozó után.

A magyar pedagógusok két – a magyar tannyelvű általános iskolákat érintő – témában terjesztették elő követeléseiket. Részint azt kérték, hogy szüntessék meg a szeptembertől hatályos kerettanterv által előidézett azon aránytalanságot, hogy a magyar nyelvű általános iskolák alsó tagozatain jelentősen alacsonyabb lesz az óraszám az anyanyelv oktatására, mint a szlovák intézményekben. Ugyanezt kérte a szaktárcától a múlt héten felvidéki magyar civilek egy csoportja is, ők egy több mint 26 ezer aláírással megtámogatott petícióval fordultak a minisztériumhoz az ügyben.

A pedagógusok küldöttsége ezenfelül azt is szerette volna elérni, hogy szeptembertől ne lépjen érvénybe a közoktatási törvénynek az a rendelkezése, amely kötelező jelleggel minimális osztálylétszámokat vezet be, s ezzel veszélybe sodorja a vidéki kis létszámú iskolákat. Ez az intézkedés száz szlovákiai magyar kisiskolát veszélyeztet, ami a 261 magyar oktatási intézmény több mint harmada.

"Szakmai szempontokat szem előtt tartva elmagyaráztuk, hogy mit helytelenítünk, és az miért nem jó nekünk" – számolt be a találkozón történtekről Jókai Tibor. Elmondta: az oktatásügyi miniszter azt állította, hogy a szervezetük a vonatkozó szabályozás előkészületi szakaszában nem véleményezte azt, ám ezt az állítást a pedagógusok tényekkel megcáfolták.

A tárcavezető ezt követően a civilek petícióját nehezményezte, amelyet politikai indíttatásúnak minősített.

"Szó szót követett, de a vége az volt, hogy pont, az intézkedés szeptembertől életbe lép, és nincs tovább" – idézte fel a történteket Jókai Tibor, aki elkeserítőnek nevezte a találkozó eredménytelenségét és kiábrándítónak a miniszter elutasító hozzáállását. Kérdésre elmondta: egyelőre még nem tudják, mi lesz a követező lépésük, előbb megvitatják a történteket, és erről csak ezt követően döntenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.