Nem elég szigorúak a belgák a gyermekbántalmazókkal

Belgium törvényei nem tiltják kellő szigorral és elég világosan a gyermekek testi fenyítését, ezért Belgium megsérti az Európai Szociális Charta előírásait - közölte csütörtökön a strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló páneurópai szervezet, az Európa Tanács (ET).

A szervezet égisze alatt működő Szociális Jogok Európai Bizottsága rámutatott, hogy Belgium folytatólagosan megsérti a charta 17. cikkét, amelynek egyik pontja kimondja, hogy a részes államok vállalják, megóvják a gyermekeket és a fiatalokat a gondatlanságtól, az erőszaktól és a kizsákmányolástól.

"A gyermekekkel szemben tanúsított erőszak, így a testi fenyítés is, emberi jogaik súlyos megsértése" - hangsúlyozza közleményében az ET, amely azt szeretné, hogy mind a 47 tagország törvényi úton tiltsa meg a gyermekek testi fenyítését, valamint, hogy induljanak a családokat is az erőszakmentesség irányába terelő kormányprogramok.

Az Európa Tanácsnál egy nemzetközi civilszervezet, a Minden Gyermek Védelméért Szövetség (APPROACH) tett panaszt hét tagállam ellen, mert véleménye szerint ezekben az országokban hiányzik az iskolai, családon belüli vagy más környezetben történő testi fenyítés kifejezett és hatékony tilalma.

A nap folyamán a bizottság ugyanilyen panasz alapján Csehországot is elmarasztalta a témában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.