Nem akar James Bond-rajongókat a hírszerzés

Toborzást hirdetett saját honlapján a cseh polgári hírszerző szolgálat (BIS), jelenlegi állományának gyarapítása érdekében. Lapunknak nyilatkozva Jan Subrt szóvivő elmondta, hogy elsősorban informatikusokat, több idegen nyelvet beszélő fiatalokat, továbbá biológusokat és vegyészeket keresnek.

Az elvárásoknak megfelelő jelentkezők szigorú pszichológiai, erőnléti felméréseken, illetve biztonsági ellenőrzéseken esnek át. „A hirdetésben és minden érdeklődő előtt külön is hangsúlyozzuk, hogy James Bond rajongói kíméljenek bennünket, mert romantikus elképzeléseikkel semmire sem megyünk. Merőben más a kalandfilmek világa és más a valóság" - hangsúlyozta a BIS szóvivője.

Subrt elmondta azt is, hogy a fokozódó terrorveszély, valamint a feszült nemzetközi helyzet miatt a BIS eddigi, valamivel több mint egymilliárd koronás (hozzávetőleg 11 milliárd forint) költségvetését idén a prágai kabinet csaknem ötven százalékkal növelte.

A prágai novinky.cz internetes portál értesülései szerint a cseh külföldi hírszerző szolgálat (ÚZSI), valamint a katonai hírszerzés (VZ) is további szakértőket keres, elsősorban a hadseregben szolgáló, kiemelkedő szakképesítéssel rendelkező tisztek körében. Mindkét szolgálat idei költségvetését idén ugyancsak lényegesen megemelték. Ezeket az értesüléseket Jan Beroun, a VZ parancsnoka megerősítette, de a szigorú titoktartási kötelezettségre hivatkozva, további részleteket nem árult el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.