„Még egy éve sincs, hogy az újonnan alakult Demokrata Párt így fogadkozott: egyedül is elboldogul, képes lesz önmagában is többséget szerezni, és senkivel nem kell egységbe tömörülnie. Ezt az elhatározást vonja most vissza, lépésről lépésre” – állapítja meg keserűen Ernesto Galli della Loggia liberális politológus, a Corriere della Sera rendszeres vezércikkírója.

A lap reformer kommentátorai a kommunista utódpártból, továbbá néhány szocialista, illetve kereszténydemokrata csoportból, a zöldekből, valamint a kis radikális pártból álló baloldali konglomerátumtól remélték az ország modernizálását, de csalódniuk kellett a baloldali szövetségben. A radikális erők ugyanis megakadályozták a liberális reformokat. Az új baloldali pártnak éppen az lett volna a küldetése, hogy megszabaduljon a radikális kolonctól, és az amerikai demokraták mintájára önálló kormányképes erővé váljon. Az előrehozott választáson aztán a Demokrata Párt vereséget szenvedett, és Galli della Loggia szerint, azóta egyre inkább a reformellenes mozgalmárság foglyává válik. A reformpolitikáról az utcai mozgalmakra tevődik át a hangsúly. A választópolgárokat nem sikerült megnyerni, ezért kárpótlásul a tiltakozók megnyerése a cél. Így a párt egy olyan mozgalom élére áll, amelyet csak kis részben tud ellenőrizni, s amely megszabja politikai irányválasztását.

Walter Veltroni pártja a gazdasági válság kellős közén is fenntartás nélkül támogatja a keményvonalas szakszervezeteket, valamint az egyetemi reformokat elutasító mozgalmat. Egyre kevésbé tud ellenállni a kísértésnek, hogy Berlusconi miniszterelnök lejáratásában élje ki magát, s ezzel megkerülje a lényegesebb és kényesebb kérdéseket.

Mindez nem csupán Walter Veltroni vezetői gyengeségével magyarázható. Ő maga és pártjának derékhada egyaránt azon a kommunista kultúrán nevelkedett, amely a világtörténelmet úgy fogta fel, hogy az események feltartóztathatatlanul haladnak a jó és a rossz végső összecsapása felé. Ebben a harcban csak két tábor van, „balra nincs ellenség” – ahogy a kommunisták hirdették a szociáldemokratáknak a harmincas évek népfrontpolitikája idején. Volt persze mindig is olyan szélsőbaloldal, amelyet a kommunisták ellenségnek tekintettek (trockisták, anarchisták), de ezekről nem ismerték el, hogy baloldaliak, hanem gátlás nélkül lefasisztázták őket.

A mai Demokrata Párt már túlságosan reformer ahhoz, hogy az ellenséges táborba sorolja a balosokat. De ahhoz még nem eléggé reformer, hogy szembe is merjen szállni velük. Pedig enélkül sírba szállnak a nagy reformok.

Massimo D'Alema egykori olasz kommunista vezető