Negyvenezren tüntettek Görögországban is

Tízezrek tüntettek a kormány megszorító intézkedései ellen hétfőn, a véresen levert 1973-as diákmegmozdulás 41. évfordulóján.

40 ezer diák, munkás és nyugdíjas vonult Athén utcáira hétfőn, az 1973-as, katonai junta elleni diáktüntetés 41. évfordulóján, hogy az athéni kormány által életbe léptetett megszorító intézkedései ellen tüntessenek - írja a Reuters hírügynökség. A tömeg vörös zászlókat emelve a magasba skandálta az amerikai nagykövetség épülete előtt: "EU, IMF, kifelé!".

A felvonulás után számos tüntető kövekkel és üvegekkel kezdte dobálni a helyszínre vezényelt körülbelül hétezer rendőrt, akik elsősorban a Műszaki Egyetem környékén sorakoztak fel. Nem véletlenül: 1973. november 17-én a kormány hadserege ostrommal vette be az athéni műegyetemet, aminek a diákjai eltorlaszolták magukat a „fekete ezredesek” diktatúrája ellen való tiltakozás jeleként. A megmozdulást azonban leverték.

„Ez a politika katasztrofális következményekkel jár. Azonnali választásokat akarunk” - nyilatkozta az egyik 68 éves tüntető.

Ezzel párhuzamosan a második legnagyobb görög városnak számító Szalonikiben is hasonló demonstrációt tartottak, ott nagyjából 14 ezren vonultak a helyi amerikai konzulátus elé. A helyi média beszámolói szerint a megmozdulás békésen zajlott - írja a Hvg.hu.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.