Négyből egy amerikai szerint Obama muzulmán

Egyre több amerikai hiszi azt - tévesen -, hogy az Egyesült Államok 44. elnöke Mohamed próféta követője. A Pew Intézet felmérése, amely szerint a megkérdezettek egyötöde tartja Obamát muszlimnak még azelőtt készült, hogy az elnök a héten megvédte volna az egykori WTC-ikertornyok közelében építendő mecset tervét. Azóta látványosan nőtt az arány.

Majdnem minden ötödik amerikai, a megkérdezettek 18 százaléka állítja azt, hogy Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke muzulmán vallású - derül ki a Pew Intézet 3003 főn elvégzett augusztusi felméréséből. Az arány növekvő tendenciát jelez: 2009 márciusában még csak a válaszadók 11 százaléka gondolta, hogy az elnök Mohamed próféta követője lenne. Még sötétebb képet fest az általános tudatlanságról, hogy a megkérdezettek 43 százaléka saját bevallása szerint nem tudta, hogy az elnök milyen vallású lehet, s csak egyharmaduk találta el a valóságot, amely szerint Obama keresztény.

Az Egyesült Államok első afroamerikai elnökére valószínűleg mindig is hálával fognak gondolni az előítéletek játszóterén: a Pew Intézet külön felhívja a figyelmet az Obama vélt vallási hovatartozása és elfogadottsága közti összefüggésre. Eszerint azok, akik egyetértenek politikájával, túlnyomóan kereszténynek tartják, azok viszont, akik elítélendőnek bélyegzik intézkedéseit, hajlamosabbak muzulmánként gondolni rá. A republikánus szavazók 34 százaléka véli úgy, hogy Obama iszlám hívő.

Hivatalos kommentárjában a Fehér Ház nem is habozott félrevezető kampánnyal vádolni a politikai ellenfeleket a felmérés helyenként riasztó adatsoráért. - Bár az elnök mindig elszánt buzgalommal követte a keresztény vallás előírásait, nyilvánvalóan akadnak, akiknek érdekében áll téves információk terjesztése hitéről és értékrendjéről - szögezte le Joshua DuBois, Obama vallási tanácsadója. Csak szaporíthatja az Obama vallásával kapcsolatos tévhiteket azonban, hogy az elnök a minap - elsőként a demokraták között -  támogatásáról biztosította a 2001. szeptember 11-én lerombolt WTC-ikertornyok közelében építendő iszlám központ tervét egy fehér házi gálavacsorán.

Rossz hírek a félidős választások előtt

A Time magazin már a bejelentés után kérdezte meg az amerikaiakat Obama vallásáról, és az iszlámhoz való viszonyukról. A kissé riasztó eredmény szerint a felmérésben részt vevők 24 százaléka tartja muszlimnak az elnököt, akit mindössze 47 százalék gondol kereszténynek. További 24 százalék vagy nem válaszolt az elnök vallására vonatkozó kérdésre, vagy bizonytalan volt. Öt százalék szerint az államfő nem muszlim de nem is keresztény.

Nem szűnnek az amerikaiak régóta tartó, iszlámellenes érzelmei sem. A megkérdezettek 28 százaléka gondolja azt, hogy muszlim hitű nem lehet tagja az ország legfelső bíróságának, s csaknem egyharmaduk megtiltaná minden muszlimnak, hogy az Egyesült Államok elnökének jelöltesse magát. A válaszadók 61 százaléka ellenzi a Park51 vagy Cordoba House néven emlegetett mecsetépítési projekt megvalósítását, s csak 26 százalék  támogatja az elképzelést. 70 százalék egyetért azzal a véleménnyel, hogy a leendő építkezés sértené a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadásban meghaltak emlékét.

A Ground Zerótól két kereszteződésnyire tervezett mecsettel szembeni ellenérzés többnyire az embereknek abból a meggyőződéséből ered, hogy az túl közel lesz a fájdalmas emlékezetű helyszínhez. A vitatott telken jelenleg a Burlington Coat Factory nevű ruházati üzletlánc elhagyatott épülete áll. Az amerikaiak 55 százaléka inkább vállalná, hogy az ő házától két sarokra épüljön mecset, mint a Ground Zero közelében. Ugyanennyien vélik úgy, hogy muszlim honfitársaik hazafi amerikaiak. 62 százalék ugyanakkor nem ismer személyesen egyetlen amerikai muzulmánt sem Obama kormányzati teljesítményének megítélése keveset változott, erről 46 százalék nyilatkozott támogatóan, 45 százalék pedig rosszallóan. Ugyanakkor 57 százalék szerint Amerika nem jó irányba halad. Rossz hír a félidős kongresszusi választásokra készülő demokratáknak, hogy csak 37 százalék szavazna rájuk, ha ma lennének a választások. A potenciális voksolók 43 százaléka a republikánusokat választaná. Az elnök pártja júliusban még 43 százalékon állt, és egy százalékkal vezetett az ellenzékkel szemben. A válaszadók háromnegyede egyébként úgy válaszolt, hogy a mecset ügye nem befolyásolja majd a novemberi szavazásban. A felmérést 1002 fős mintán végezte el az ABT SRBI.

A Pew Intézet és a Time felmérése egy másik szempontból is meglehetősen kényes időszakban hozták nyilvánosságra. Idén ugyanis éppen szeptember 11-én fejeződik be az iszlám böjti hónap, a ramadán, amelytől szerte a világon háromnapos, fényűző lakomával búcsúznak a hívők. Ennek kapcsán az Egyesült Államokban sokuk már attól fél, hogy lesz, aki a 2001-es terrortámadások ünnepének látva a fiesztát az atrocitásoktól sem riad majd vissza.

U.S. President Barack Obama delivers remarks on clean energy and new technology in the Eisenhower Executive Office Building in the White House complex in Washington, March 23, 2009.
U.S. President Barack Obama delivers remarks on clean energy and new technology in the Eisenhower Executive Office Building in the White House complex in Washington, March 23, 2009.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.