Négybillió rubel haderőfejlesztésre

A 2009-2011 közötti időszakban az orosz költségvetés több mint négybillió rubelt irányzott elő a hadsereg reformjára, illetve a haderőfejlesztésére. Moszkva azt állítja, tanult a grúz-orosz háborúból.

A 2009-2011 közötti  időszakban az orosz költségvetés több mint négybillió rubelt irányzott  elő a hadsereg reformjára, illetve a haderőfejlesztésére – közölte kedden Moszkvában Ljubov Kudelina, a védelmi minisztérium  pénzügyi-gazdasági kérdésekért felelős miniszterhelyettese.

Idén e célra 1376,5, jövőre 1379,5 és 2011-ben 1476,7 milliárd rubelt költenek, így a katonai kiadások, akárcsak eddig,  nem haladják meg a GDP 3 százalékát: a tavalyi 2,6 után idén a GDP  2,7 százalékát teszik ki, ami a költségvetési kiadások mintegy 15 százalékának felel meg. Az összegből idén 8,5, jövőre hét és 2011-ben  6,8 százalékos átlagos fizetésemelést kapnak a tisztek. Mindez egy  elvileg teljesen új hadsereg megteremtését szolgálja - mondta  Kudelina újságíróknak.

Vlagyimir Boldirjev hadseregtábornok, a szárazföldi erők  főparancsnoka az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy  a Grúzia békére kényszerítését célzó augusztusi hadműveletből levont tapasztalatok alapján új, korszerűbb fegyverekkel és haditechnikával szerelik fel az állandó készültségben lévő egységeket a  kommunikáció, a felderítés, a radioelektronikus harc, a navigáció és  az egyéni felszerelés terén, s többek között új típusú páncélosokat  és páncélozott járműveket és tüzérségi és rakétafegyvereket  szereznek be. Elmondta: idén 1200 harcászati és egy nagyarányú  hadászati hadgyakorlatot tartanak a szárazföldi haderők.

Alekszandr Zelin hadseregtábornok, a légierő főparancsnoka  újságírók előtt arról számolt be, hogy az orosz légierő a stratégiai  támadó erők légi összetevőjének fejlesztését tekinti prioritásnak,  hogy az esetleges agresszort szárazföldön, tengeren és a világűrben  fel tudja tartóztatni nukleáris és hagyományos eszközökkel, s  hasonlóan nagy súlyt helyez a világűrből indított esetleges  támadások elhárítását szolgáló erők és a légvédelem fejlesztésére. A  korszerűsített és korszerű technika részarányát a légierőnél 90  százalékra növelik, s új fizikai elveken alapuló technikát állítanak  hadrendbe.

Zelin szerint a katonai szállító repülőgépek flottája  2015-2020-ra kétharmad részben Il-76 típusú gépekből áll majd, és a  legközelebbi években elkezdik tömegesen vásárolni a Mi-28 (Éjszakai  Vadász), valamint a Ka-52 (Alligátor) helikoptereket, amelyekből  decemberben néhányat hadrendbe állítottak, de más helikoptereket is  beszereznek, s a parkot például a rendkívüli helyzetek minisztériuma  bevetésein is használják.

Ezen kívül a harci tulajdonságok javítása céljával korszerűsítik  a Tu-95 típusú hadászati bombázókat, valamint a Tu-160 típusú  hadászati rakétahordozókat és más hadászati gépeket.

Mind Zelin, mind Boldirjev szólt arról, hogy a(z erősen  vitatott) reform jelentős leépítésekkel jár. Zelin szerint a  légierőnél a tiszti állomány mintegy 30 százalékát építik le, s  Boldirjev arról beszélt, hogy a hadseregtől távozókat várják más  fegyveres testületeknél és szolgálatoknál, s előnyt élveznek a hadseregnél civil személyek alkalmazásakor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.