Négy szélsőséges ellen emeltek vádat Csehországban

A cseh rendőrség elfogta azt a négy bőrfejűt, akik április 19-ére virradó éjjel Molotov-koktélt dobtak be az észak-morvaországi Vítkovban egy romák lakta családi házba.

Érdekődésünkre Sona Stetinská, a megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a bűncselekmény felderítésén mintegy ötven nyomozó munkálkodott.

A molotov-koktélos merénylet színhelye Vitkovban

Több mint hatszáz személyt hallgattak ki, s végül e héten, szerdán tizenkét bőrfejűt állítottak elő, akiknél házkutatást tartottak, ahol újnáci irományokat, hanghordozókat és jelképeket találtak. Négy férfit vizsgálati fogságba helyeztek.

A kihallgatás során beismerték tettüket, s azt is, hogy fajgyűlölő indítékból cselekedtek. Nyolc személy esetében nem találtak elegendő bizonyítékot, ezért őket szabadlábra helyezték, de a rendőrség tovább vizsgálódik, vajon nincs-e közük eddig még felderítetlen bűncselekményekhez.

Az áprilisi Molotov-koktélos támadás következtében a ház teljesen leégett. Nyolc felnőtt könnyebb, egy kisleány viszont életveszélyes sérüléseket szenvedett: testének mintegy nyolcvan százaléka megégett. A kétéves Natáliát egészen az elmúlt napokig mesterségesen altatták.

E hét elején kezdték ébreszteni, de az állapota továbbra is kritikus. Úgy tudjuk, hogy a rendőrségen nemrég jelentkezett egy szemtanú, aki fontos információkkal szolgált. Elmondta azt is, hogy hallotta, amikor az egyik támadó azt kiáltotta, hogy „most aztán elégtek, cigányok!“ Látta azt a sötét színű gépkocsit, amellyel a tettesek a helyszínre érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetése után elszáguldottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.