„Nem azonosíthatták gyermekként a megtámadott személyeket”

Az izraeli katonai ügyészség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást a gázai tengerparton tavaly lelőtt négy palesztin gyermek ügyében – derül ki Dani Efroni tábornok, a hadsereg legfőbb ügyészének friss, negyedik jelentéséből, amely a Hamász szélsőséges palesztin szervezet ellen a Gázai övezetben tavaly indított, Erős Szikla nevű izraeli hadművelettel foglalkozik.

A jelentés szerint az ügyészség azért rendelte el a 2014. július 16-án áldozatul esett fiúk ügyének lezárását, mert a katonai rendőrség a nyomozás során elvetette a katonák bűnösségének gyanúját.

A 9-11 éves gyermekeket, akik a tengerparton fociztak, izraeli hadihajók lövedékei ölték meg; öt további kiskorú is megsebesült. Az akkori közlések szerint a bevetés célja egy közeli épület volt, amelyet a Hamász használt katonai célokra. Az izraeli hadsereg nyomban jelezte, hogy belső vizsgálatot indít az ügyben.

A most ismertetett jelentés – amely gázai szemtanúk és a műveletben részt vevő katonák vallomására épül – úgy fogalmazott, hogy a súlyos nemzetközi felháborodást kiváltó incidens az addig kizárólag a Hamász tengerészeti egységei által használt, a civilek fürdőhelyétől kerítéssel elválasztott tengerparti szakaszon történt, ahol mozgó alakokat észleltek egy előző nap bombázott – katonai felszereléseket tartalmazó – raktárnál.

A tragikus kimenetelű támadás előtt a katonai hírszerzés azt jelentette, hogy a Hamász tengeri kommandója fogja megközelíteni a területet, mert izraeli katonák elleni támadásra készül.

Mivel nem feltételezték, hogy az adott területen civilek tartózkodnak, rálőttek a raktárnál feltűnő, majd az onnan elfutó alakokra. A nyomozás szerint a légi megfigyelők „nem azonosíthatták gyermekként a megtámadott személyeket” – áll a jelentésben.

Dani Efroni bejelentette azt is, hogy egy másik ügyben a katonai ügyészség vádiratot nyújtott be három katona ellen. Azzal vádolják őket, hogy egy palesztin lakásból elloptak 2400 sékelt (körülbelül 160 000 forintot).

A legfőbb ügyész közölte, hogy nyomozást rendelt el három új ügyben, köztük a szintén gázai Hán-Júnisz egyik kávéházának bombázása miatt, ahol a vendégek – szemtanúk szerint – tavaly július 9-én a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjét nézték, a harcoktól távoli területen. A támadásnak kilenc halálos áldozata volt. Szintén vizsgálat indult egy olyan orvosi rendelő elleni támadás miatt, ahonnan előző nap az izraeli katonákat lőtték, egyikük halálát okozva. A hadseregen belüli harmadik új nyomozás egy fogollyal szemben tanúsított „helytelen viselkedés” miatt indul.

Az ügyészség a mostani jelentés összefoglalója szerint összesen százkilenc incidenst tekintett át, amelyek közül százöt ügyet Efronihoz küldtek, hogy lezárásukról vagy vádemelésről döntsön. A katonai főügyész huszonkét esetben bűnügyi nyomozást indíttatott, amelyek közül kettőnél azóta be is szüntették a további eljárást, három esetben pedig vádirat született.

A tavaly nyári 50 napos hadműveletben több mint 2100 palesztin és 73 izraeli (utóbbiak közül 66 katona) halt meg. Izrael szerint a gázai áldozatoknak mintegy fele volt fegyveres, és a zsidó államban a Hamászt okolják a civil halottak miatt is, mert – Jeruzsálem szerint – az övezetet 2007 óta irányító iszlamista szervezet polgári lakóhelyekre telepítette katonai létesítményeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.