Négy embert ítéltek el csoportos nemi erőszakért Indiában

Négy férfit ítélt el egy mumbai bíróság egy fotóriporter megerőszakolásáért. Az ítéletet pénteken ismertetik.

A 22 éves nő egy mumbai angol lap gyakornokaként épp egy elhagyatott régi textilmalomban dolgozott 2013 augusztusában, amikor öt férfi rátámadt és megerőszakolta. A nő nem egyedül, hanem egy férfi kollégájával volt, akit súlyosan bántalmaztak.

Az elkövetőket mind elfogták, de egyikük jövőjéről – akiről úgy vélik, hogy az eset idején még kiskorú volt –, fiatalkorúak ügyeit tárgyaló bíróság dönt majd.

A négy felnőtt férfit többek között csoportos erőszak elkövetéséért és bizonyíték megsemmisítéséért ítélték el. Maharashtra állam belügyminisztere, a bíróságon tartózkodó RR Patil elmondta, hogy az ítélet igazságos volt.

„Az ítélet világos üzenetet fog küldeni a többi szexuális bűnözőnek. Ez majd el fogja őket tántorítani" – idézi a BBC Patilt.

Az utóbbi időben több hasonló ügy is nagy port kavart Indiában. 2012 decemberében országszerte ezrek tüntettek, miután egy 23 éves diáklányt – aki később belehalt sérüléseibe – megerőszakoltak egy buszon.

Legutóbb pedig egy turista volt csoportos erőszak áldozata. A januári eset egy külföldiek által kedvelt és sűrűn látogatott fővárosi negyedben történt, miután a nő szállodájába tartva eltévedt. A dán nő elvesztette tájékozódási képességét, mire segítséget kért a közelben tartózkodó férfiaktól. A tanúvallomás szerint rátámadtak, kést szegeztek neki, majd kirabolták és megerőszakolták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.