Négereket nem számolnak többé

Törli szóhasználatából a „néger” (negro) kifejezést az Egyesült Államok Népszámlálási Irodája, amikor felméréseiben az amerikai feketéket fogja kategorizálni. Közülük néhány tízezren ma is „négernek” vallják magukat, de a kifejezés sokak számára már inkább csak sértő.

Nicholas Jones, az iroda statisztikai osztályának vezetője bejelentette, hogy faji elkülönítés korából származó szó helyett a hivatal a jövőre esedékes városfelmérésében az érintettekkel kapcsolatban már kizárólag csak a fekete (black) és az afroamerikai (African-American) kifejezést fogja alkalmazni. Jones rámutatott, hogy ma már csak nagyon kevés fekete amerikai azonosítja még mindig „négerként" magát, és sokan „sértőnek és elavultnak” tartják az elnevezést.

 A „néger" kategóriát először 1900-ban használták az amerikai népszámlálások történetében, korábban az afrikai eredetű embereket "színesnek" hívták. A „néger” elnevezés használata a 20. század első felében, a faji egyenlőtlenség évtizedeiben általános maradt az Egyesült Államokban, a 60-as évek polgárjogi mozgalmai azonban ezt elutasították, és támogatóik magukat feketének vagy afroamerikainak nevezték.

A „néger" elnevezés ugyanakkor gyakran szerepelt Martin Luther King beszédeiben, és több, a 60-as évek előtt feketék által alapított szervezet és intézmény nevében fennmaradt. Ilyen az Egyesült Néger Főiskolai Alap, amelyet ma inkább már csak UNCF-ként szoktak emlegetni, az intézmény angol elnevezésének kezdőbetűi alapján.

Az amerikai kormány már a 2010-es népszámláláskor sem kívánta alkalmazni a „néger” kategóriát, ám végül visszakozott, arra hivatkozva, hogy idősebb, főleg a déli államokban élő feketék még mindig ekként határozzák meg önmagukat. A kérdőívek kipostázása azonban tiltakozásokhoz vezetett.

Az amerikaiakat hivatalosan öt fő kategóriába sorolják be, ezek közül 2010-ben az egyik a „fekete, afroamerikai vagy néger" volt. A 2000-es népszámláláskor még mintegy 50 ezren vallották magukat „négernek", de számuk egy évtizeddel később 36 ezerre csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.