Furcsán hétköznapi, mégis rendkívüli látvány, ahogy a körülbelül másfél tucat lány nevetgélve végzi a gyakorlatokat. A lábaikat ugyan elfedik, s van, aki sapkával vagy kendővel takarja a haját, az egésznek azonban így is hihetetlenül felszabadult hangulata van. A kerítésen túl a főhadiszállás nemzeteinek zászlói lobognak, antennák éktelenkednek, de ez a pályán senkit sem zavar. Itt a játékra koncentrálnak.

Abdul Sabur Walizada, egykori válogatott játékostól, a lányok edzőjétől megtudom, hogy a csapat hetente háromszor edz. Kabulban nem kevesebb, mint 25 női klubot jegyeznek, és a szövetség országszerte ezer játékost tart számon. A válogatott a nehéz anyagi és infrastrukturális körülmények miatt jobbára Kabulból verbuválódott.

A női válogatott négy éve alakult, és születésében Walizadának nagy szerepe volt. Az iskolákat járva észrevette, hogy mekkora a vágy és a szeretet a lányokban a játék iránt. Látta, ahogy akár kosárlabdával is képesek focizni. Javaslatára – és a FIFA segítségével – megszületett a női válogatott.

Walizada elkötelezett sportember. A férfi válogatottal épp Türkmenisztánban járt, amikor kitört a mudzsahedinek közti rettenetes polgárháború a kilencvenes évek elején. A játékosok közül csak hatan tértek vissza Afganisztánba, köztük volt Walizada is. A taliban alatt sem adta fel a játékot, s ma már mosolyogva meséli, hogy akkoriban hosszú ujjú trikóban, és hosszúnadrágban kellett rúgni a bőrt. Az edző akkor sem ijedt meg, amikor a női válogatott irányítása miatt nemrég idegenek megfenyegették itt Kabulban.

A lányok szülei általában jól fogadják a sportszenvedélyt. Inkább az jellemző, hogy a többi rokon, vagy vidéken a törzs vezetői szólják meg a lányt vagy a családot. Szerencsére eddig egyetlen játékosnak sem esett bántódása. Merthogy ezzel is számolni kell. – Öt éve a lányoknak még a kezét sem lehetett látni, most meg itt futkároznak a pályán. Ez nagy eredmény, de még messze vagyunk attól, hogy egyenlőként kezeljék őket – mondja Walizada. Beavat, hogy a csapat még nem áll készen a nemzetközi porondra, igaz, már háromszor megverték az ISAF női válogatottját.

Hadisa Wali, a 17 éves középpályás a Real Madrid műholdas csatornáját nézve szeretett bele a csapatba és a játékba. A kedvencei mai napig Zidane és Ronaldo. – A családom nagyon büszke rám – meséli izgatottan. Azt szeretné, ha minél többet tudna edzeni, és a csapattal dicsőséget szerezne Afganisztánnak.

Pedig ez az ország nem bánt jól a nőkkel. S az egyre romló biztonsági körülmények miatt a nők helyzetének javítása ismét háttérbe szorult. Az augusztusi elnökválasztáson két női jelölt indul, a 42 férfi jelölt mellett. Az egyik jelölt, a királyi családból származó Shahla Ata jelenleg a törvényhozás alsóházának tagja.

Irodájában, parfümfelhőben ülve fejti ki, hogy a nőknek semmi reményük nem lesz a jobb jövőre, ha ismét férfi irányítja Afganisztánt. – Pedig az afgán nők tiszták, nem korruptak, nem csempésznek drogot, nem tapad vér a kezükhöz. Anyaként bánnának a hazával, ha esélyt kapnának. Ezt kéne már végre belátni – hangsúlyozza a gyakorlatilag esélytelen jelölt. – A nőknek nem szabad többé megbízniuk a férfiakban – vonja le a súlyosnak hangzó következtetést. Afganisztánban azonban ez csak alapszabály.

Az afgán női futballválogatott tagjai és edzőjük, Abdul Sabur Walizada