Aggódhatnak az örömlányok kuncsaftjai Franciaországban

Nagy kockázatot vállalnak a prostituáltak kuncsaftjai Franciaországban. Kétéves vita után a párizsi parlament elfogadta azt a törvényt, amely súlyos pénzbírsággal büntetné azokat, akik igénybe veszik az örömlányok szolgáltatásait.

"Ne szabadítsatok fel, meg tudom magam védeni" - állt az egyik, a parlament előtt tüntető nő transzparensén. Mintegy hatvanan gyűltek össze csütörtökön, hogy kifejezzék nemtetszésüket az új törvényjavaslat elfogadása miatt, melynek értelmében a kuncsaftokat akár 3750 euróra - kb. 1,2 millió forintra - is megbírságolhatják. Sőt, az elítélteknek egy előadás-sorozaton is részt kell venniük, melyen a prostituáltak életkörülményeivel ismerkedhetnek meg.

A francia szexmunkások szakszervezete, a Strass szerint a törvény körülbelül 30-40 ezer prostituált megélhetését veszélyezteti. A törvény támogatói ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a törvény segíthet az emberkereskedő hálózatok elleni harcban, mert egyik paragrafusa alapján azok a külföldi prostituáltak, akik vállalják, hogy más munkát keresnek, könnyebben kaphatnak tartózkodási engedélyt - írja a BBC.

Maga a prostitúció egyébként nem tiltott Franciaországban, azonban a bordélyházak üzemeltetése, a kerítés és a kiskorúakkal folytatott szexuális tevékenység az.

1999-ben, a világon elsőként Svédország vezette be a kuncsaftok büntethetőségét, majd más országok is adoptálták az úgynevezett "északi modellt". 2008-ban Norvégiában, 2009-ben Izlandon, 2014-ben pedig Észak-Írországban is elfogadták a törvényt.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.