„Ne egyoldalú médiatudósítások alapján minősítsék a magyarországi helyzetet”

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) arra kéri az ENSZ tisztségviselőit, hogy ne egyoldalú médiatudósítások alapján minősítsék a magyarországi helyzetet.
A tárca vasárnapi közleményében arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az al-Dzsazíra pánarab hírtévének adott szombati interjújában kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, ahogy a magyar kormány kezeli a menekülthelyzetet.

A KKM erre közölte: sajnálatos, hogy az ENSZ egyik legfontosabb tisztségviselője a valós tények ismerete nélkül alkot véleményt a magyarországi eseményekről.

A magyar rendőrök nem ártatlan menekültek, hanem olyan agresszív bűnözők ellen használtak könnygázt és vízágyút, akik hosszú időn keresztül támadták őket kövekkel és betondarabokkal - írták.

A tárcánál úgy fogalmaztak: "szívesen hallottuk volna a diplomata álláspontját a hazájuk határát védő, megsérült rendőrök jogainak érvényesüléséről is".

A közleményben arra is kitértek, hogy az 1956-tal vont párhuzam hamis, hiszen akkor a magyar menekültek tisztelték a fogadó országok jogszabályait, együttműködtek a hatóságokkal és nem dobálták kövekkel a fogadó országok rendőreit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.