NAÜ: nem kizárt, hogy Irán atomfegyveren dolgozik

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója nem zárta ki, hogy Irán titokban nukleáris fegyver előállításán dolgozik, miközben a NAÜ hosszú ideje tárgyalásokat folytat Teheránnal az ellenőrzések felújításáról.

A japán Amano Jukija – akit márciusban jelöltek újabb négy évre a bécsi székhelyű szervezet élére – aggodalmának adott hangot amiatt, hogy miközben az általa vezetett ügynökség hosszú ideje tárgyalásokat folytat Teheránnal az ellenőrzések felújításáról, Irán titokban folytatja a nukleáris fegyverek kifejlesztését.

Az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerda hajnalban közölt interjújában a főigazgató kijelentette: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nem biztos ebben, de olyan információkkal rendelkezik, amelyek szerint Irán olyan tevékenységet folytatott és folytat ma is, amely nukleáris robbanóanyag kifejlesztését célozza.

Anélkül, hogy részleteket közölt volna, Amano kijelentette: a szóban forgó információkat több oldalról ellenőrizték, és – mint fogalmazott – „aggodalmaink vannak”.

A hírügynökség úgy értékelte, hogy a NAÜ főigazgatójának kijelentései egybecsengenek Izrael és a nyugati országok azon állításaival, amelyek szerint Irán arra törekszik, hogy nukleáris fegyverre tegyen szert, miközben azt állítja, hogy nukleáris tevékenysége átlátható és békés.

Az Amanóval készített interjú két nappal azelőtt jelent meg, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország, valamint Irán képviselői április 5-től a kazahsztáni Almatiban politikai szintű találkozót tartanak. A tárgyalások nyolc hónapos szünet után februárban kezdődtek újra, és péntektől újabb egyeztetésre kerül sor.

A Hatok februárban módosított ajánlatot terjesztettek Irán elé. Immár nem követelték az urán 20 százalékosra történő dúsításának teljes leállítását, csak felfüggesztését. Emellett a fordói föld alatti urándúsító leállítását kérték.

Cserébe felajánlották, hogy enyhítenek egyes szankciókon, így az arany és más drágafémek kereskedelmére, illetve az olajipari termékek importjára vonatkozó korlátozásokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.