NATO-utánpótlást borítottak lángba Pakisztánban

Fegyveresek megtámadtak a pakisztáni főváros közelében egy teherautókból álló konvojt, amely utánpótlást - főleg katonai terepjáró gépkocsikat - szállított az afganisztáni NATO-erőknek. A támadásban meghalt hét ember, további hét pedig megsebesült

A támadók körülbelül 15-en voltak, és géppisztollyal, gránátokkal támadtak a mintegy 60 teherautóból álló konvojra, amely 80 katonai terepjárót szállított. Mind a 140 járművet felgyújtották, a tűzoltóknak több óra kellett, hogy elfojtsák a lángokat. A szállító teherautók egy pakisztáni magáncéghez tartoztak. Elképzelhető, hogy az áldozatok között olyanok is vannak, akik nem tartoztak a konvojhoz - közölte egy rendőrtiszt. Lázadók mintegy két év óta rendszeresen támadnak meg hasonló szállítmányokat Pakisztánban, de a szerdai támadás volt az első, amelyet az erősen védett Iszlámábádhoz ilyen közel - mintegy tíz kilométerre - hajtottak végre, s ez nyugtalanságot kelt a hatóságokban.

Az afganisztáni nemzetközi erőknek szállítandó utánpótlás mintegy háromnegyede a pakisztáni Karacsi kikötőjébe érkezik, és szárazföldi úton szállítják tovább a háború dúlta országba.

Ezzel párhuzamosan tálib lázadók lelőttek szerdán egy NATO-helikoptert Afganisztán déli részén, négy külföldi katona halálát okozva. A NATO közleményben számolt be arról, hogy „ellenséges tűz” következtében lezuhant egy helikopter az ország déli részén fekvő Hilmend tartományban. Joseph T. Breasseale alezredes, amerikai katonai szóvivő Kabulban megerősítette, hogy a négy halálos áldozat amerikai volt. A támadás végrehajtását a tálibok vállalták magukra. Szóvivőjük, Juszuf Ahmadi közölte, hogy a lázadók két rakétát lőttek ki a helikopterre.

Davud Ahmadi, Hilmend tartomány kormányzójának szóvivője szerint a helikopter kis magasságban volt, a levegőből nyújtott támogatást a katonáknak, és eközben érte találat. Amerikai és brit katonák teljesítenek szolgálatot Hilmend tartományban, amely a tálibok erődítményének számító Dél-Afganisztánban fekszik. Az országban állomásozó amerikai csapatok nagyobb hadműveletre készülnek a Hilmenddel szomszédos Kandahár tartományban, hogy kifüstöljék onnan a lázadókat. Az offenzíva előtt azonban a tálibok fokozták támadásaikat. Négy nap leforgása alatt 23 külföldi katona vesztette életét Afganisztánban harcok, robbantások és a mostani helikopteres incidens következtébe.

 

Pakisztáni rendőrök oltják a lángokat Iszlámábád külvárosában
Iszlámábád, 2010. június 9. Pakisztáni rendőrök oltják a lángokat Iszlámábád külvárosában 2010. június 9-én, azt követően, hogy fegyveresek megtámadtak egy teherautókból álló konvojt, amely utánpótlást - főleg katonai terepjáró gépkocsikat - szállított az afganisztáni NATO-erőknek. A támadásban hét ember életét vesztette és további hét megsebesült. (MTI/EPA/T.Mughal)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.