Nagyobb magyar járásért és tankerületért küzdenek Ukrajnában

A kárpátaljai magyarlakta települések többségét magában foglaló járás kialakítását és a magyar tannyelvű iskolák irányításának magyar kézbe adását szeretné elérni a tervezett ukrajnai reformok során a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

A KMKSZ alapszervezeti elnökeinek éves konferenciáján elmondott beszédében Brenzovics László, a szervezet vezetője kiemelte: az október végi előrehozott ukrán parlamenti választások eredményei előrevetítik az országban régóta tervezett területi-közigazgatási reform megvalósítását, amely során a hatalom jelentős mértékű decentralizációja, a területi-közigazgatási egységek átalakítása, mindenekelőtt a járások, települési önkormányzatok nagyszabású összevonása várható.

A KMKSZ fő célja és feladata, hogy a közigazgatási reform során Kárpátalján egy olyan 150 ezer lakosú járást alakítsanak ki, amely magában foglalná a megye magyarlakta településének túlnyomó többségét – mutatott rá az ukrán parlament magyar képviselője.

Brenzovics emlékeztetett arra, hogy csak ez a megoldás biztosíthatja a kárpátaljai magyarság mint közösség fennmaradását, hiszen ha ezt nem sikerül elérni, akkor a magyarok aránya külön-külön elenyésző lesz az újonnan létrejövő nagy járásokon belül, és rövid idő alatt felmorzsolódik a magyar közösség.

A KMKSZ elnöke kifejtette: a tervezett ukrajnai átalakulások során el kell érni, hogy a kárpátaljai magyarság kezébe kerüljön a megye magyar tannyelvű oktatási intézményeinek irányítása, létrejöjjön egy magyar tankerület. Ennek érdekében a megyei állami közigazgatási hivatalon belül ki kell alakítani egy olyan főosztályt, vagy a jelenlegi oktatási hivatalon belül egy olyan részleget, amely a magyar tannyelvű oktatási intézmények irányításával fog foglalkozni – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy parlamenti képviselőként e célok megvalósításán fog dolgozni.

A konferencia résztvevői értékelték az októberi parlamenti választások eredményét, üdvözölve az európai irányultságú ukrán politikai erők győzelmét a voksoláson, és azt a tényt, hogy Brenzovics László személyében 1998 után a KMKSZ ismét képviselőt küldhet az ukrán parlamentbe. Reményüket fejezték ki, hogy Ukrajna végre elindul azon az úton, amely egy valódi demokratikus jogállam megteremtését fogja eredményezni, ahol a nemzetiségi kisebbségek érdekeit és jogait is figyelembe fogják venni.

A tanácskozás egyik központi kérdése volt a KMKSZ felkészülése a jövő márciusban esedékes ukrán helyhatósági választásokra. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kampány során a szövetségnek nyitnia kell a civil szervezetek felé, szorosabb együttműködést alakítva ki velük hathatósabb magyar érdekképviselet létrehozása érdekében.

A fórum nyilatkozatot fogadott el, amely egyebek mellett leszögezi, hogy a KMKSZ teljes mértékben támogatja az ukrajnai béke megteremtésére irányuló törekvéseket, az európai integrációt, a demokrácia és a jogállamiság létrehozását. Kiemelten fontosnak nevezi a dokumentum, hogy az Ukrajnában élő nemzetiségek, köztük a kárpátaljai magyarok helyzete mielőbb rendeződjön az európai normáknak megfelelően.

A nyilatkozat szerint a KMKSZ bízik abban, hogy parlamenti képviselője révén sikerül elérni azokat a célokat, amelyeket a szervezet az elnökjelölt Petro Porosenkóval kötött választási megállapodásban fektetett le idén májusban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.