A jobboldali puccs ellenére kitart a szegények püspöke

Argentína, Brazília és Uruguay is vsszahívta szombaton nagykövetét Asunciónból, tiltakozásul, hogy a paraguayi törvényhozás vádeljárásban leváltotta Ferenando Lugo elnököt.

Cristina Fernández argentin államfő kilátásba helyezte, hogy nem fogja elismerni a szomszéd ország új államfőjét, Federico Franco eddigi alelnököt, aki már le is tette a hivatali esküt. Kuba, Venezuela és Bolívia még keményebb hangnemben „jobboldali államcsínynek” minősítette a történteket. Hugo
Chávez a hondurasi elnök 2009-es elrablásához hasonlította az esetet. (Zelayat akkor katonák az elnöki lakosztályból hajnalban pizsamástul repülőgépen Costa Ricába vitték.) 

Az Amerikai Államok Szervezete, amelynek az Egyesült Államok is tagja, rendkívüli ülésén azt kifogásolta, hogy a paraguayi parlament nem adott időt Lugónak felkészülni a védekezésre. A regionális együttműködési tömörülés, az UNASUR pedig várhatóan szankciókat foganatosít a tagállam Paraguay ellen a demokratikus rend áthágása" miatt.

Lugo nem vonta kétségbe, hogy a paraguayi alkotmány értelmében lehet ilyen poltikai ítéletet hozni. Szerinte a demokrácia viszont csak akkor érvényesülhet, ha a jövő áprilisban esedékes elnökválasztáson újra indulhat, hátha a népakarat 2008 után ezúttal is őt teszi meg elnöknek.

A dél-amerikai országban 61 évi katonai diktatúra és a jobboldali Colorado-párt töretlen hatalmát négy éve törte meg a szegények püspökeként ismertté vált Lugo, aki papi hibatásáról lemondva a politikusi pályát választotta. Az elnök baloldali reformprogramjából azonban vajmi kevés valósult meg, a jobbolali többségű szenátus rendre keresztezte a kormány terveit.

Lugót pénteken este azzal a formai indokkal váltották le, hogy nem teljesítette elnöki feladatát. A vád szerint közvetve szerepe volt erőszakos földfoglalásokban, minthogy még a választási kampányában földreformot ígért, s azóta is kapcsolatot tartott a parasztok mozgalmának vezetőivel. (Paraguayban a földbirtok 80 százaléka a tulajdonosok öt százalékának kezében van.) Most június 15-én egy ilyen
földfoglalási akciókor fegyveres összetűzésre került sor a rendőrséggel, 11 paraszt és hat rendőr vesztette életét.

A menesztett elnök egyébként közölte, hogy a népakarattal és a demokráciával szembeni puccs" ellenére sem áll szándékában elhagyni az országot. A feszült légkörben még péntek éjjel a hadsereg mesterlövészeit kivezényeltek Asunción épületeibe, de nem került sor erőszakra. Megfigyelők szerint Lugo leváltásával a jobboldal a jövő áprilisban esedékes választásokra akarta a számára kedvező feltételeket biztosítani, a Colorado jelöltje, Horacio Cortes népszerűsége ugyanis nem javult Lugoéhoz képest.

Egyébként a Wikileaks-kiszivárogtatások szerint az amerikai követség korábban kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosási ügyekkel hozta összefüggésbe Cortes nevét. Ő persze tagadta az ellene felhozott vádakat. Most alighanem az elnökválasztások esélyesévé lépett elő.

Fernando Lugo (jobbra áll) figyeli az elnöki palotából, ahogy a kongresszus megvonja államfői megbízatását. Négy kereset, két gyerek
Ousted Paraguayan President Fernando Lugo (R) follows his impeachment trial, on television, at the Presidential Palace in Asuncion June 22, 2012. Paraguay's Congress removed Lugo from office on Friday after a lightning-quick impeachment that he said was tantamount to a coup but pledged to accept. REUTERS/Rafael Urzua/Handout (PARAGUAY - Tags: POLITICS) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.