Kis buktával indult másodszorra Merkel

A képviselői padsorok alól gyorsan előkerültek a hatalmas virágcsokrok, Angela Merkel mosolya mégsem volt igazán felhőtlen. A régi-új német kancellár ugyanis saját kormánykoalíciójától kapott félreérthetetlen jelzést arra, hogy az elkövetkező évek nem ígérkeznek sétagaloppnak.

A kereszténypártok és a szabaddemokraták bár 332 képviselővel rendelkeznek a Bundestagban, a polgári többségből azonban szerdán csak 323-an szavazták meg a CDU elnökét Európa vezető gazdasági hatalmának kormányfőjévé.Magas rangú kereszténydemokrata politikusok igyekeztek kisebbíteni a feltehetően kilenc kormánypárti képviselő által előidézett „kis buktát”, a többi között azzal, hogy ilyen „fricskát” még a néhai Konrad Adenauernek is el kellett viselnie.

Az is köztudott, hogy a liberálisokkal szinte rekordidő alatt tető alá hozott koalíciós szerződés nem vált ki osztatlan lelkesedést a CDU/CSU soraiban. Különösen az adócsökkentés – akár újabb kölcsönökből tervezett - finanszírozása irritál sokakat. A helyzetet jól érzékeltetik Horst Seehofer, a CSU első emberének „színeváltozásai”: Berlinben még arról áradozott, hogy Guido Westerwelle FDP-elnökkel micsoda remek barátság elé néznek, pár órával később Münchenben pártja képviselői előtt azt hangoztatta: hiába jöttek a liberálisok több mint tucatnyi előterjesztéssel, a szociális juttatásokat hősiesen védő bajor CSU-ról sorra lepattantak.Horst Köhler szövetségi elnök a maga diplomatikus módján szintén „beszólt” a világ legbefolyásosabb asszonyának számító kancellárnak. – Az irreális gazdasági növekedési ígéretekre nem lehet hatékony válságkezelő politikát építeni, a kormánynak viszont kifejezett felelőssége, hogy csökkentse az államadósságot – hangoztatta az államfő, amikor Merkel után az új jobbközép kabinet tagjainak is átadta megbízó leveleiket.

Figyelemreméltó, hogy a második Merkel-kormányban – a berlini falomlás huszadik jubileumi évében – mindössze egy keletnémet származású politikus, maga a kancellár található. E szembetűnő hiányt a CDU több ismert keleti tagja is kifogásolta. A volt NDK felzárkóztatása most a belügyi tárcához került, a nagykoalíciós időkben a keleti újjáépítés (Aufbau Ost) kormánymegbízottja a szociáldemokrata Wolfgang Tiefensee, Lipcse korábbi polgármestere volt.

Az új belügyminiszter, Thomas de Maiziere (CDU) azt nyilatkozta: szerinte a Kelet újjáépítése lejárt fogalom, a XXI. század feladatait, a gazdasági növekedést és a tudományos-technológiai innovációt össznémet ügynek kell tekinteni.

Angela Merkel kancellár fogadja a gratulációkat újraválasztása alkalmából - itt éppen Guido Westerwellétől
Berlin, 2009. október 28. Guido WESTERWELLE, a Szabad Demokrata Párt, az FDP elnöke, leendõ alkancellár és külügyminiszter (j) gratulál Angela MERKEL német kancellárnak, a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnökének azt követõen, hogy az 55 éves Merkelt újraválasztották a törvényhozás alsóházában, a Bundestagban a konzervatívokból és a liberálisokból álló új kormánykoalíció képviselõi. Merkel Németország háború utáni nyolcadik, egyben elsõ nõi kancellárja, aki az elmúlt négy évben a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciót vezette, ezentúl viszont a konzervatív CDU/CSU-ból és a liberális FDP-bõl álló kormány élén áll. (MTI/EPA/HANNIBAL HANSCHKLE)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.