Nagy pert készítenek elő Mursziék ellen

Egyiptomban a jelek szerint konszolidálódik az hatalom helyzete – annak ellenére, hogy a Muzulmán Testvériség mozgalom hívei tovább tüntetnek.

A hatalom önbizalmát jelzi, hogy most először adott tévéinterjút a katonák által hivatalba helyezett ideiglenes elnök, Adli Manszúr. Az államfő, aki egyben az alkotmánybíróság elnöke is, azt mondta a felvételről sugárzott beszélgetésben, hogy „nem térhet vissza Egyiptomba a Mubarak-rendszer”. Mindenesetre – akárcsak Mubarak idején – most is katonai bíróságok ítéltek el több olyan személyt, aki a Muzulmán Testvériség által szervezett tüntetésekben vett részt. Egy ember életfogytig tartó börtönt kapott, hármat tizenöt, 45 másikat pedig öt évre ítéltek a „hadsereg elleni támadás” miatt. (Az első hírek szerint 11 embert ítéltek életfogytiglanra.) A vádlottakat Szuez városában fogták el a tüntetések alatt. Mint emlékezetes, több száz ember halt meg a demonstrációkban, ezrekre tehető a sebesültek száma.

Nem csak a tüntetőket állítják bíróság elé: tárgyalásra várnak a testvériség vezetői, köztük Mohamed Badie, a szervezet „legfőbb irányítója”. Az egyiptomi államügyész szerint Mohamed Murszi megbuktatott elnök is bíróság elé kerül „gyilkosságra és erőszakra uszítás” vádjával. A jelek szerint a testvériség több vezetőjét vele együtt készülnek elítélni. Manszúr azt mondta, hogy Murszi rendszere a Mubarak-érát akarta visszahozni – vallásos árnyalattal.  Manszúr kijelentette, hogy folytatják a polgári kormányzáshoz haló visszatérést.

A világsajtó felfigyelt arra a kijelentésére, miszerint annak alapján értékelik újra Egyiptom külkapcsolatait, hogy az egyes országok miként viszonyultak az Abdel Fattah el-Sziszi tábornok nevével fémjelzett hatalomátvételhez. Törökországot és Katart említették példaként. A törökök visszaküldik Egyiptomba konzultációra hazahívott nagykövetüket, Kairó képviselője viszont továbbra sem tér vissza Törökországba. A Katarral megromlott viszony jele, hogy bezárták az Öböl-állam által üzemeltett al-Dzsazíra hírtévé egyiptomi csatornáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.