Nagy drogfogás Csehországban

Cseh kommandósok tartottak házkutatást Prágában és Brnóban annak a négy vietnami személynek a luxuslakásaiban, akik a gyanú szerint egy nemzetközi kábítószerbandát irányítottak. 

Az összehangolt akció során lakhelyeiken összesen 70 kiló marihuanát foglaltak le, amelynek ára a feketepiacon legalább 8 millió korona (körülbelül 88 millió forint), a környéken pedig illegális vadkender ültetvényeket találtak. 

"Mindannyiukat letartóztatták" - jelentette be a cseh vámosok drogellenes alakulatának parancsnoka. Pavel Hoffman elmondta azt is, hogy német és szlovák kollégáikkal közösen dolgoztak a három országban tevékenykedő illegális hálózat felszámolása érdekében, amelyet a négy lebukott férfi irányított.

Csehországban, Németországban és Szlovákiában pedig ugyancsak vietnamiak szervezték a kábítószer terítését. Más nemzetiségű személyt nem engedtek be maguk közé. Tavaly az utóbbi két államban összesen 15 kilónyi marihuána szállítmányt és több drogdílert kaptak el. Többen vizsgálati fogságba kerültek.

"Azóta mintegy száz nyomozó, illetve vámos dolgozott azon, hogy eljussunk a keresztapákig, ami most végre sikerült. Sajnos, főleg ebben a három országban egyre több, állandó lakhellyel rendelkező vietnami kapcsolódik be az illegális nemzetközi drogkereskedelembe" - tájékoztatott a parancsnok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.