A britek vasárnapi nyitva tartással spórolnak

Változtatásokat készül bevezetni a brit kormány az üzletek vasárnapi nyitva tartásában. A helyi önkormányzatok belátására bízná, hogy engedélyezik-e a központban lévő üzletek mostaninál hosszabb nyitva tartását, míg a városon kívüli hipermarketek esetében érvényben hagyná az 1994 óta érvényben lévő korlátozást.

A helyi hatóságok zónákra oszthatnák a felügyeletük alá tartozó területeket, amelyekre vonatkozóan különböző nyitvatartási időt szabhatnának meg a helyi gazdasági érdekeknek megfelelően a kormánynak a szerdai brit sajtóban ismertté vált tervei szerint. Ez nagyobb rugalmasságot tenne lehetővé azon üzletek számára, amelyek a hipermarketekkel és az online üzletekkel kénytelenek versenyezni. Míg egy évtizede a vásárlások mindössze 2,8 százaléka, addig ma már 11,5 százaléka zajlik az interneten.

George Osborne pénzügyminiszter már korábban bejelentette, hogy a kormány változtatni akar a vasárnapi nyitva tartáson. A jelenlegi szabályozás értelmében a 280 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek legfeljebb hat órán át lehetnek nyitva vasárnap, az ennél kisebbek egész nap.

A nyitva tartás megváltoztatásától a kormány évi 1,4 milliárd fontos hasznot remél. Egy általa idézett kutatás szerint a rugalmasabb nyitva tartással a háztartások évi 64 fontot spórolhatnának, az üzletek ugyanis nem emelnék az áraikat, mert tovább lehetnének nyitva. Egy másik kutatás szerint csak Londonban 3000 munkahely jöhetne létre a nyitva tartás két órával való meghosszabbítása révén.

A kijelölt központi területeken a szupermarketek és más üzletek, például a kertészetek is tovább fogadhatnák a vevőket. A kormány a kiskereskedelem fellendítése érdekében ingyenes parkolás bevezetését ígéri a települések és a kerületek központjában, és csökkenteni akarja az üzletek terheit is.

A nagy áruházak közül az Asda és a Morrisons támogatja, a Tesco, a Sainsbury's és a Waitrose azonban ellenzi a reformot. Utóbbiak attól tartanak, hogy kevesebb vevőjük lenne a kisebb boltjaikban. Az ellenzéki Munkáspárt nem ért egyet a tervezett változtatásokkal, szerinte a jelenlegi szabályozás lehetővé teszi, hogy azoknak, akiknek vasárnap is dolgozniuk kell, jusson legalább egy kevés idejük a pihenésre. Azok pedig, akik vasárnap vásárolni akarnak, így is megtehetik.

Több szakszervezet szintén ellenzi a kormány terveit. Attól tartanak, hogy a munkavállalókat kényszeríteni fogják a gyakoribb vasárnapi munkavégzésre.

Az Anglikán Egyház Osborne bejelentése után bírálta a vasárnapi nyitva tartás esetleges lazítását. Hangsúlyozta, hogy a vasárnap a családé és a közösségi életé. A kormány a The Daily Telegraph című lap szerdai értesülése szerint azonban az egyház támogatását fogja kérni a települések és a kerületek központja kereskedelmének újbóli felvirágoztatásában, mondván, hogy ezek a „főutcák” jelentik a közösségek szívét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.