Ennek jól érzékelhető jele a brit tévékomédiák hanyatlása. A nemzetközi sikert aratott aktuális politikai szatírák, mint a Magyarországon is vetített Yes, Minister (Igenis, miniszter úr), vagy az 1996-ig sugárzott Spitting Image (Kiköpött mása) sorozat helyére lényegesen alacsonyabb színvonalú, silány helyzetkomikumon alapuló műsorok léptek.

A szatíra egyik úttörőjének tartott Sir David Frost televíziós újságíró nemrég ennek okát kutatta: dokumentumműsorában a műfaj színe-java beismerte, hogy a politikai humor „jottányit nem változtatott” a mindenkori aktuális helyzeten. John Lloyd, a Spitting Image (Kiköpött mása) társszerzője szerint, - nevéhez fűződik Margaret Thatcher felejthetetlen, véres húsbárdot szorongató hentes-figurája – a sorozat semmit nem ért el, sőt, a hatalmon lévők erősebbek, a gyengék gyengébbek lettek.

A visszaesés okai közé tartozhat a közönség fokozódó műveletlensége, amely megakadályozza olyan poénok megértését, mint például a Monty Python sorozat állandó utalásai francia filozófusokra, vagy a brit politikatörténetre. Az egyik vezető brit parodista, a Tony Blairt és Gordon Brownt kitűnően utánzó Rory Bremner más problémákra is felhívta a figyelmet. Az egyik a humoristákra nehezedő nyomás, a különböző etnikai kisebbségek, a szebbik nem, a homoszexuálisok érzelmeinek megbántásától