Nácizmus határok nélkül

Osztrák szál is van a passaui rendőrfőnök elleni merényletben: az egyik elkövető akcentussal beszélt. A külső megjelenés már nem számít, a propaganda fő színtere az internet.

Szoros kapcsolat fűzi a a német neonácikat felső-ausztriai elvbarátaikhoz: nem csak a földrajzi közelség, hanem a történelmi összefüggések és az ott fellelhető rokonszenv miatt is szívesen tartanak Linz környékén ilyen eszmeiségű rendezvényeket. Ráadásul az osztrák hatóságok – már csak a németeknél lazább fegyelmük miatt is – hajlamosak arra, hogy szemet hunyjanak egy-egy koncertnek nevezett esemény rasszista megnyilvánulásai felett, itt  később kezdték komolyan venni a fenyegető jelenségeket. Két éve viszont éppen egy ilyen – bajor részvételű - hangverseny után rendezték meg a szélsőjobboldallal foglalkozó első felső-ausztriai biztonsági konferenciát.

A passaui merénylet után Felső-Ausztriában is széleskörű nyomozás indult. Különösen azért, mert a németországi gyanúsítottak egyike a hírek szerint osztrák akcentussal beszélt. A kihallgatások és házkutatások egyelőre nem hoztak eredményt, a két ország nyomozóhatóságai azonban lépésről lépésre együttműködnek.

Ez nem újdonság, a segítségnyújtás kölcsönös, különösen, mert Felső-Ausztriában is fokozódott az újfasiszták aktivitása. Legutóbb a welsi polgármestert, és több, antifasiszta nézeteiről ismert politikust fenyegettek meg, levélben illetve szélsőjobboldali honlapokon.  A linzi tartományi alkotmányvédelem vezetője a passaui merénylet nyomán sietett kijelenteni: Felső Ausztriában nagyon komolyan veszik ezeket a fenyegetéseket.

A hivatalos osztrák statisztika szerint a szélsőjobboldal 2007-ben az előző évhez képest kétszer annyi, a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekményt követett el, eközben bizonyos ausztriai sajátosságok is körvonalazódnak. Nőtt például a feljelentett női elkövetők száma. Veszített viszont jelentőségéből a külső megjelenés, a borotvált koponya, a jellegzetes öltözék, a bakancs már nem kötelező, s bár a hétköznapi öltözködésű neonácik is ragaszkodnak bizonyos márka-jellegzetességekhez,  azok nem olyan feltűnőek. Az ausztriai szélsőjobboldal is egyre szívesebben használja agitációra az internetet.

Az újonnan beszervezett fiatalok számára egyébként a Harmadik Birodalom dicsőítése kisebb vonzerő, a történelem nemigen izgatja őket, céljuk inkább a holokauszt tagadását büntető törvény eltörlése – a „szabad vélemény-nyilvánítás” jelszavával. A népakarat képviselőjének tüntetik fel magukat.

Önbizalmukat alaposan megnöveli egy-egy olyan fejlemény, mint például a welsi tartományi bíróság minap született ítélete, amely a Szabad Ifjúság Szövetség (BfJ)  három vezetőjét felmentette a náci tevékenység vádja alól.  Az osztrák neonácik  május 1-jén Linzben a globalizmus elleni tüntetésre készülnek – felhívásukat az interneten köröztetik. A hatóságok a radikális jobboldaliak és a baloldal összecsapásától tartanak. Az ügy különösen kényes, hiszen  Linz jövőre Európa kulturális fővárosa lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.