Náci karlendítés szigorúan gyerekeknek

A görög neonáci Arany Hajnal második embere az internetre feltöltött videók tanúsága szerint letartóztatása előtt szívesen töltötte szabad idejét azzal, hogy a szakszerű náci karlendítésre és köszönésre tanít az óvodásokat.
„Heil Hitler!" – dörmögi egy férfihang, mire egy három év körüli, görög népviseletbe öltözött kisfiú azonnal lendíti is horogkeresztes karszalaggal díszített karját. „Bravó" – mondja elismerően a férfi azon videók egyikében, amelyeket az ekathimerini.gr hozott nyilvánosságra. A görög hírportál szerint a férfihang tulajdonosa nem más, mint a görög szélsőjobboldali párt, az Arany Hajnal második embere, Hrisztosz Pappasz, aki a jelek szerint az előzetes letartóztatásba helyezése előtt, vagyis tavaly szeptemberig szívesen foglalkozott gyerekek agymosásával. Az internetre feltöltött négy videó tanúsága szerint ugyanis a „tanárbácsi" több, egészen fiatal gyereket is a szárnyai alá vett a közelmúltban, akik a leckéken elsajátíthatták a karlendítést és köszöntést.

 

„Heil Hitler" – kiabálja egy másik kisfiú cincogó gyerekhangon. Pappasz azonban telhetetlen, és tovább biztatja a már-már kiabáló gyereket: „Gyerünk, hangosabban!", mire a kisfiú valósággal üvölti: „Heil Hitler!"

A videókat, amelyeket Pappasz vélhetően a telefonjával rögzített, a férfi elleni tárgyaláson bizonyítékként is bemutatják majd, csakúgy, mint tízezer oldalnyi dokumentumot és számos egyéb videót és hanganyagot (ezek közül több felvételen is jól hallható, amint a párt vezetői bevándorlók elleni merényleteket terveznek).

Az egy éve raboskodó Pappaszt – tucatnyi másik Arany Hajnal-taggal egyetemben – bűnszervezet létrehozásával és irányításával vádolják. Az Arany Hajnal pártvezető helyettesére izzasztó percek várhatnak a tárgyalóteremben, hiszen Pavlosz Früsszasznak, az antifasiszta nézeteiről ismert rapper tavalyi halálának körülményeiről is nyilatkoznia kell majd. A vád szerint a zenésszel a neonáci párt vezetőségének a megrendelésére végeztek.

A görög hírportál által közölt videók ugyan nem javítják Pappasz esélyeit a bíróságon, sok újat nem árultak el. Otthonában egy éve végeztek házkutatást, és az El Mundo spanyol napilap athéni tudósítójának beszámolója szerint valóságos múzeum tárult a hatóságok szeme elé. Az egykori bútorüzlet-tulajdonos házában hegyekben álltak az SS-sisakok, korabeli fegyverek, Hitlert és Mussolinit ábrázoló plakátok és fasiszta röpiratok. Pappasz ennek ellenére nem vallja magát neonácinak, az Arany Hajnalt pedig a többi vezetővel egyetemben „hellén nemzetszocialistat" pártként definiálják.

A botrányok sorozata azonban látszólag nem ijeszti el a szimpatizánsokat. Egy friss felmérés szerint ha a görögöknek most kellene voksolniuk, a párt 5,3 százalékot kapna, vagyis az Arany Hajnal a negyedik legnagyobb párt Görögországban. Az EP-választásokon a neonácik  harmadik helyen végeztek, ami után három képviselőt küldhettek Brüsszelbe.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.