Murszi elmozdítása után ezrek haltak erőszakos halált Egyiptomban

Másfél év alatt 2600 ember halt erőszakos halált Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013. július 3-ai elmozdítása után - derül ki abból a jelentésből, amelyet az egyiptomi Nemzeti Tanács az Emberi Jogokért nevű, kormányhoz közeli szervezet ismertetett Kairóban vasárnap.
A szervezet elnöke, Mohamed Fájek elmondta, hogy a vizsgált időszakban hétszáz rendőr és katona, valamint 550 civil halt meg, de a legtöbben a Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet támogatói közül vesztették életüket.

A 86 éves politikus és jogvédő rámutatott, hogy a jelentés kitér a biztonsági őrizetben történt halálesetekre is, amelyeknek számát a belügyminiszter harminchatra, független emberi jogi szervezetek viszont 80 és 96 közé teszik.

A jelentés elkészítői azt javasolták a hatóságoknak, szabjanak meg felső határt az előzetes őrizetek időtartamára, és azon betegek, idősek és egyetemisták szabadon engedését követelték, akiknek részvétele az adott időszakban elkövetett erőszakcselekményekben továbbra sem bizonyított.

Javasolták egyebek mellett annak a 2013 végén született, nemzetközi szinten sokat bírált törvénynek a módosítását, amely jelentősen korlátozza a tüntetések jogszerű megtartásának lehetőségét, és azokat szigorú hatósági engedélyekhez köti. A jogszabály ellenzői rendszerint arra emlékeztetnek, hogy az előző rezsim megbuktatásával pozícióba jutott jelenlegi vezetők is az elődjeik ellen tartott tömegtüntetésekből merítik legitimitásukat.

A szóban forgó jogszabály a hadsereg által támogatott jelenlegi hatalom egyik legvitatottabb rendeletének számít, s annak megsértésére hivatkozva a hatóságok számos iszlamista és világi ellenzékit helyeztek rács mögé.

A tanács panaszirodájának igazgatója, Nászer Amín kijelentette: a vizsgált időszakra jellemző erőszakra és terrorra harminc éve nem volt példa az észak-afrikai országban. Amín ugyanakkor kiemelte a civilek katonai bíróság elé állításával együtt járó jogsértéseket, és a vonatkozó alkotmánycikk módosítására szólított fel.

A Nemzeti Tanács az Emberi Jogokért vezetői hangsúlyozták, hogy a szervezet anyagilag és politikailag egyaránt függetlenül működik, más jogvédő csoportok ugyanakkor utóbbit megkérdőjelezték, s rámutattak a kormány által játszott szerepre a tagok megválasztásánál.

Az elmúlt időben az áldozatok számáról is eltérő számok jelentek meg. Így míg az ország modern történetének legvéresebb napján, a 2013. augusztus 14-ei tömeges tüntetések feloszlatásakor a tanács szerint 632 ember halt meg, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet több mint ezer áldozatból indul ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.