Mugabe az ellenzékről: ’a kutyák sem ennék meg a hullájukat’

Robert Mugabe zimbabwei elnök elnyerte a szavazatok 61 százalékát a július 31-ei elnökválasztáson, és nagyon felháborította, hogy az ellenzék csalással vádolja, illetve hivatalos útra terelte a dolgot.

- Azok, akik elvesztették a választásokat, meg is ölhetik magukat. Ha meghalnának, még a kutyák sem ennék meg a hullájukat – mondta Robert Mugabe a választások utáni első nyilvános beszédében a Hősök napján. Zimbabwében ilyenkor azokra emlékeznek, akik a függetlenségért vívott harcban estek el az 1970-es években.

A 89 éves elnök a szavazatok 61- százalékát szerezte meg, míg ellenfele, a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) jelöltje, Morgan Tsvangirai 35 százalékkal második lett. Mugabe pártja, a Zanu-PF a parlament 210 képviselői helyéből 160-at megszerzett, így pártjának több mint kétharmada van.

Az MDC – amely a bírósághoz fordult az eredmények miatt, és azt követeli, hogy tartsák meg újra a választásokat - bojkottálta az elnök beszédét, amelyben Mugabe kijelentette, hogy megszégyenítették Zimbabwe nyugati becsmérlőit. Hozzátette, a győzelmüket sosem fogják feladni.

Tsvangirai a 2008-as elnökválasztáskor az első fordulóban megelőzte Mugabét, de nem kapta meg a szavazatok több mint felét. A második fordulótól azonban már visszalépett az őt és pártját ért megfélemlítés miatt. A választásokat véres összecsapások követték, végül külső közvetítéssel sikerült nyélbe ütni a hatalommegosztáson nyugvó megállapodást, mely szerint Mugabe elnök maradt, Tsvangirai pedig miniszterelnök lett.

Tsvangirai a Hősök napja előtt nyugalomra szólított fel, és kijelentette, hogy nincs ok ünneplésre, az ország számára ez inkább gyásznap. Az ellenzéki vezető közleménye szerint a zimbabweiek többsége még mindig sokkos állapotban van, amiért ilyen szemtelen módon ellopták szavazataikat. Egy helyi választási megfigyelő csoport, a Zimbabwei Választást Támogató Hálózat (Zesn) szerint közel egymillió szavazót – főleg a városokban - megfosztottak választói jogától, ugyanis eltüntették őket a választói listáról, írja a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.