Szorul a hurok: letartóztatták Mubarakot és a fiait is

A januári forradalomban megbuktatott egyiptomi exállamfőt kihallgatásáról szívroham gyanújával szállították kórházba. Két fiát letartóztatták.

Szerdán az egyiptomi ügyészség őrizetbe vette Hoszni Mubarak volt államfőt és két fiát, Alaát és Gamalt a kedvelt üdülőhelyen, Sarm-es-Sejkben. Korrupcióval és állami agresszióval vádolják őket. A két fiú és apjuk 15 napot tölt vizsgálati fogságban annak a kiterjedt nyomozásnak a keretében, amelyet a Mubarak-rezsim tagjai ellen folytatnak - ezt Facebook-oldalán jelentette be az egyiptomi ügyészség. A vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja mellett Alaát és Gamalt azzal is vádolják, hogy a népfelkelés idején kezdeményezték, hogy a karhatalom lőjön a tüntető tömegbe. A januárban kitört  forradalomban 800 ember esett áldozatul a hatósági erőszaknak. Mubarakot kedden szívroham gyanújával kórházba szállították; a forradalom nyomán száműzött exállamfő kihallgatásán lett rosszul.

Az a közkeletű vélelem, hogy Mubarak fiatalabb fiát, Gamált szemelte ki utódjául, nagyban hozzájárult az egyiptomi felkelés sikeréhez, amely végül megdöntötte Mubarak uralmát. A forradalom után Alaa azzal vádolta meg öccsét, hogy tönkretette apjuk utolsó hivatali napjait, mert üzleti partnerei politikai karrierjét tartotta szem előtt. 

Az bíróság épülete előtt nagyjából kétezres tömeg követelte a Mubarak-fivérek őrizetbe vételét. Amikor elvitték őket, palackokkal és kövekkel dobálták meg a lefüggönyözött ablakú kisbuszt.

Az állami média kedd este adott hírt arról, hogy kihallgatása közben Hoszni Mubarak szívrohamot kapott, ezért kórházba szállították. Állapota stabil, de az intenzív osztályon ápolják - jelentette be a kórház igazgatója. Ennek ellentmondó jelentések szerint a volt elnöknek csak szívproblémái támadtak, de ezek nem annyira súlyosak, hogy ne lenne kihallgatható állapotban.

Mubarakot két nappal ezelőtt idézte be az egyiptomi főügyész, hogy eldöntse, vádat emeljen-e az exállamfő ellen a januári forrdaalom során történt hatósági vérengzések miatt. A politikus az idézés óta nem vesz ételt és italt magához. Tavaly a németországi Heidelbergben epehólyag-műtétet végeztek el rajta, és bár a keringő hírek szerint egészsége azóta megrendült, ezt hivatalosan mindig cáfolták.

A májusban 83 éves exelnök, aki csaknem harminc év után a szűnni nem akaró tüntetések hatására február 11-én mondott le az államfői tisztről, majd elvonult Sarm-es-Sejkbe, ahol házi őrizetet rendeltek el ellene, illetve lefoglalták a vagyonát. Visszavonulása óta katonai tanács van hatalmon az országban.

A sarm-es-sejki kórház körül egyébként kedd este ellenzéki és Mubarak-hű tüntetők is gyülekezni kezdtek - az előbbiek közül többen Itt a mészáros! feliratú transzparensekkel jelentek meg. A két tábor között dulakodás tört ki, Mubaraknak, fiainak, és családtagjainak tilos elhagyniuk az országot. A volt elnök elutasítja az ellene felhozott vádakat.

Egy tüntető Mubarak-álarccal, bilincsben - a Tahrir tér hősei hetek óta követelik a volt egyiptomi elnök letartóztatását
Protesters laugh as another protester wears a mask depicting ousted Egyptian president Hosni Mubarak during a mock trial in Tahrir square, April 8, 2011. Protesters packed Cairo's Tahrir Square on Friday, piling pressure on the ruling military council to meet demands including the prosecution of Hosni Mubarak in one of the biggest demonstrations since he was ousted. REUTERS/Mohamed Abd El-Ghany (EGYPT - Tags: POLITICS CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.