Az első fordulóban 35,5 százalékot szerzett Janukovics és a mögötte 25 százalékkal másodikként befutó Timosenko - kettejük között a február 7-i második forduló dönt az elnöki székről - Moszkva számára ugyanis egyformán megfelelő partner.

Az orosz vezetés sokkal pragmatikusabban állt az idei ukrajnai elnökválasztásokhoz, mint 2004-ben, amikor egyértelműen Janukovics mellett kiállva lényegében saját vereségeként könyvelhette el, hogy a választási csalásokra hivatkozva kirobbant "narancsos forradalom" révén az elnöki székbe végül a nyugati integráció híveként megjelenő Viktor Juscsenko jutott, akivel Moszkva nem találta meg a közös hangot. (Juscsenko ezúttal ötödikként 5,4 százalékot szerzett, így bizonyosan nem újrázhat.)

Bár Janukovics ezúttal győzelemre áll - igaz, ellenfelében több tartalék maradt a második fordulóra - Moszkva már nem áll hozzá közelebb, mint a narancsos forradalom idején még Juscsenko szövetségeseként megjelenő Timosenkóhoz.

Ez különösen láthatóvá novemberben vált, amikor Vlagyimir Putyin kormányfő megállapodást kötött Jaltában Timosenkóval arról, hogy az orosz Gazprom nem fogja érvényesíteni 8 milliárd dolláros követelését annak ellenére, hogy a szerződésben rögzített 52 milliárd köbméter földgáz helyett Kijev csupán 33 milliárdot vásárolt, és ugyanennyit tervez 2010-re. Sőt, Oroszország beleegyezett az Ukrajnán áthaladó orosz földgáz tranzitdíjának 60 százalékos emelésébe is. A megállapodást lényegében Timosenko támogatásaként értékelte az orosz sajtó, hiszen ezzel az ukrán kormányfő az újabb gázháború megakadályozójaként tűnt fel választói szemében, alig két hónappal a választások előtt.

A politikai nyilatkozatok ellenére Moszkva és Kijev viszonyát a gázexport zavartalan működése - és az abba bevont közvetítő cégek összetétele - határozza meg, így az orosz vezetés - amelyben az alaphangot Putyin és nem az őt az elnöki székben követő Dmitrij Medvegyev adja meg - az elmúlt évek tapasztalatai után belátta, hogy ebben a kérdésben Timosenkóval akár hatásosabban is lehet tárgyalni, mint az ellenzékiként is legnagyobb Régiók Pártját meglehetősen passzívan vezető Janukoviccsal.

Moszkva mára felismerte, hogy "oroszbarát" politikai erő nincs Ukrajnában: Janukovics miniszterelnöksége alatt korábbi szavaival ellentétben nem állt ki az orosz nyelv második hivatalos nyelvvé emelése mellett, és Timosenkóhoz hasonlóan célul tűzte ki az EU-integrációt. A Kremlnek azonban fontosabb, hogy a távozó elnökkel ellentétben mindketten óvatosan elzárkóznak a NATO-tagságtól, igaz, Ukrajna belépése a katonai tömbbe a szövetség részéről is egyre valószínűtlenebb.