„Ha egy ilyen gyűlést egyáltalán összehívnak, az már arra vall, hogy a státus quo fenntartásához nincs meg többé a szükséges erő, és olyasvalakik támogatására van szükség, akiket azelőtt meg sem kérdeztek” – írja Makszim Szokolov, a moszkvai Izvesztyija kommentátora a washingtoni gazdasági csúcsértekezletről.

Katonai parádé a Vörös téren történelmi egyenruhában - 2008. november 7.

A G7-et korábban Oroszországgal G8-ra bővítették, de most további tizenhárom állam vezetőit is meghívták a válság kezeléséről tartott csúcsértekezletre. Ezt a fejleményt Szokolov egy 19 évvel ezelőtti eseményhez hasonlítja. 1989-ben ülésezett ugyanis a Kremlben a Népi Küldöttek Kongresszusa, és a 2250 résztvevő addig soha nem hallott hangon bírálta az ország állapotait. Akkor senki sem tudta volna megjósolni, hová vezet ez az új hang. Ugyanígy most sem lehet megmondani, mi lesz a folyamat vége, miféle új nemzetközi pénzügyi rendszer lép a mai helyébe.

Bush elnök szavai, miszerint a piacgazdaság továbbra is a fejlődés motorja marad, Szokolovot a néhai Herbert Hooverre emlékeztetik, aki a nagy világválság kellős közepén igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt volna.  Hogy a megválasztott elnök, Barack Obama mire készül, azt nem tudni, mert a washingtoni tanácskozás idején „megragadta az alkalmat, hogy csöndben maradjon”. A moszkvai kommentátor szerint nyilván nem szívesen vallotta volna meg, hogy a jövőben Amerikának alább kell adnia.

Az Izvesztyija egy korábbi elemzésében azt írta a washingtoni találkozóról, hogy Oroszország több kérdésben el tudta fogadtatni álláspontját, éspedig azért, mert az új résztvevők melléálltak. Anna Kalegyina arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz küldöttség azelőtt egyedül volt az ilyen értekezleteken a G7-tel szemben, s ha nem akart egységbontó lenni, igazodnia kellett. Most azonban egy nagy létszámú országcsoport szószólójaként léphetett fel. 

Az Izvesztyijában arról is olvashattunk már, hogy nem csupán az úgynevezett feltörekvő államok rokonszenveznek Oroszországgal Washington ellenében, hanem az Európai Unió egyre több tagállama is. Kszenyija Fokina azt írta a lapban, hogy ma már csak a lusták nem veszik észre az amerikai hegemónia csődjét. Bush elnökre – olvastuk még a washingtoni találkozó előtt – csakis a ceremóniamester szerepe vár. Az igazi ötletek ugyanis Dmitrij Medvegyev orosz és Nicolas Sarkozy francia elnöktől származnak, s ráadásul „e két embert sok minden összekötötte az elmúlt hónapokban”.

A moszkvai kommentátor így értelmezi azt az egyezséget, amelyet a két elnök a dél-oszétiai konfliktus befagyasztásáról kötött. (Sarkozy elnök valójában többször kifogásolta, hogy Oroszország nem tartja be a megállapodást.) A francia–orosz barátság jelének tekinti továbbá azt is, hogy Sarkozy elnök külön találkozóra hívta európai kollégáit és Medvegyevet, mielőtt Washingtonba utaztak.

Igaz, a Grúziából kivált Dél-Oszétia oroszországi elismerése miatt sok európai politikus háborog, de ők is tudják, hogy a helyzet megváltoztathatatlan. Az orosz kommentátor azzal vigasztalja őket, hogy lám, a kettészakított Ciprus mindkét felével egyaránt együttműködik a világ. (Ez nem felel meg teljesen a valóságnak: a ciprusi török állammal a külföld – Törökországot kivéve – általában nem tart fenn kapcsolatokat.) Mindenesetre Fokina tudni véli, hogy Lengyelországra, az európai oroszellenesség fellegvárára a nizzai találkozó előtt rászóltak a többiek, hogy „ne bontsa meg az EU egységét”. A moszkvai elemző szerint Lengyelország washingtoni kérésre fújta az oroszellenes szólamot, de az Obama-korszakban már nem kell tovább azon munkálkodnia, hogy „az Európai Unió és Oroszország kapcsolatainak kerékkötője legyen”.