Moszkva új politikát vár Obamától

Moszkvának nem felelnek meg a tervezett kelet-európai rakétapajzs-telepítéssel kapcsolatban amerikai részről javasolt újabb bizalmi intézkedések, de reméli, hogy Barack Obama elnök elődeinél nagyobb jóindulatot tanúsít az orosz elképzelések iránt - írta szombaton a Kommerszant című moszkvai lap.

Szergej Rjabkov, a leszerelés és az orosz-amerikai kapcsolatok ügyében illetékes külügyminiszter-helyettes, a stratégiai párbeszéddel foglalkozó orosz-amerikai munkacsoport orosz társelnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a javaslatok különösebb lelkesedést nem váltanak ki, mert annak a távozó Bush-kormányzatnak az álláspontját tükrözik, amellyel a kérdésben nem sikerült előre lépni, olyannyira, hogy Moszkva egy ideje már csak a hatalomváltást várta.
Rjabkov azonban hangsúlyozta: tanulmányozzák a rakétapajzs-objektumok orosz ellenőrzésére vonatkozó újabb javaslatokat, noha ezek nem mennek elég messzire és nem oszlatják el Moszkva aggodalmait.

"Az orosz félnek nem elegendő a csehországi és lengyelországi objektumokban való állandó jelenlét lehetősége sem, intézkedések egész komplexumára van szükség, s ezt már kifejtettük az amerikai félnek" - mondta.

Oroszországot Rjabkov szerint a következő megoldás elégítené ki: az iráni rakétafenyegetés realitásainak közös kiértékelése, az eredmény függvényében a megoldás közös keresése, továbbá az orosz elemek - a gabalai és az armaviri lokátorállomás - bevonása és közös központok létrehozása az adatok cseréjére és feldolgozására, végül pedig közös döntéshozatal.

A Kommerszant szerint a Rjabkov által ismertetett megoldás az orosz álláspont keményedését jelenti a Szergej Lavrov miniszter által októberben ismertetetthez képest. A lap emlékeztetett arra, hogy a gabalai lokátorállomás közös használatára vonatkozó orosz javaslatot az amerikai fél már másfél éve elutasította.

"Az Obama választási stábjának tagjai által küldött jelzések alapján reméljük, hogy az új kormányzattal könnyebb dolgunk lesz" - mondta Rjabkov. A remények megalapozottságát a Kreml már egy hét múlva ellenőrizheti: Arkagyij Dvorkovics, az orosz elnök tanácsadója bejelentette, hogy Dmitrij Medvegyev és Barack Obama első találkozójára a G20 washingtoni tanácskozásán, november 15-én sor kerülhet - írta a lap.

A Kommerszant idézte a RIA Novosztyi hírügynökség katonai forrásból szerzett értesülését, amely szerint 2015-re Iszkander harcászati rakétakomplexumokkal 5 dandár fordul majd Nyugat felé, s ez azt jelenti, hogy az Iszkanderek korábbi telepítési terveitől - és az orosz elnök által bejelentett kalinyningrádi telepítéstől - eltérően az ország nyugati részén, így Kurszknál és Moszkva mellett is lesznek ilyen rakéták. A Kommerszant emlékeztetett azonban arra, hogy az Iszkanderek szállítását először 2005-re ígérte az ipar, de azóta sem érkeztek meg a hadsereghez, kizárólag a Kapusztyin Jar gyakorlótéren van négy kilövőállás, miközben az öt dandár felszereléséhez legalább 60 kilövőállás, számos rakéta és nagy mennyiségű egyéb technika szükséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.