Moszkva nem fél az üvegházhatástól


Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy kormánya  mérlegeli Moszkva kilépését a kiotói egyezményből. A 2005-ben hatályba lépett – 1997-ben megkötött – nemzetközi megállapodásban a világ szén-dioxid-kibocsátásának csaknem kétharmadáért felelős aláíró országok a légkör felmelegedésében erősen közrejátszó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vállaltak kötelezettséget. A jegyzőkönyvet a legnagyobb ipari államok közül csak az Egyesült Államok nem ratifikálta – amely a Föld szén-dioxid-kibocsátásának 18 százalékáért felel, Kína 23 százaléka mögött, míg az EU teljes kibocsátása 14 százalék –, tavaly pedig Kanada jelentette be kilépését arra való hivatkozással, hogy az egyezmény nem hatékony.

Medvegyev tegnap úgy fogalmazott, hogy a kiotói egyezményből Oroszországnak „nem származik különösebb haszna”. Moszkva leginkább azt nehezményezi, hogy az egyezmény nem azonos módon érinti az egyes államokat, és miközben Oroszországra túlzott terheket rak, addig más államok kivonják magukat a terhek viselése alól. (Oroszország a Föld éves szén-dioxid-kibocsátásának 5,7 százalékáért felel.)

Moszkva most gyakorlatilag azt jelezte, hogy a kormány valószínűleg nem hosszabbítja meg az ez év végén lejáró megállapodást. Az orosz vezetésnek korábban is fenntartásai voltak a szerződéssel kapcsolatban, és vitatták hatását a globális felmelegedésre is. Vlagyimir Putyin már a szerződés életbe lépte előtt úgy nyilatkozott, hogy Oroszország számára nem jelent veszélyt a 2-3 fokos melegedés: – Legfeljebb kevesebbet kell bundára költenünk – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.