Moszkva lágy baritonra váltott

Vlagyimir Putyin a The New York Times szeptember 12-i számában közvetlenül szólt az amerikaiakhoz. A gesztus maga is érdekes, de a szöveg még inkább: az orosz elnök szíriai katonai beavatkozás elleni, a szövegben kifejtett érvei különböznek a korábbi orosz retorikától.

Putyin átértelmezte és kevésbé konfrontatívan jelenítette meg Oroszországnak a szíriai konfliktussal kapcsolatos álláspontját. Erre több oka is volt. Először is, a szíriai vegyifegyver-bevetés óta mindennapossá vált a veszély, hogy az USA valóban katonai csapást mér az Aszad-rezsimre. Másodszor: noha megtehette volna, Barack Obama mégsem döntött egyedül a támadásról, hanem a kongresszushoz fordult. Ezt azért tette, mert a közvélemény-kutatások eredményei szerint az amerikaiak nem akarnak ilyen beavatkozást. Ezt látva, az oroszok a korábbi érdes elutasításról megértő, „lágy baritonra” váltottak. Putyin már nem áll ki teljes mellszélességgel Aszad rendszere mellett, nem védi legitimitását. De aláhúzza, hogy Szíriában nem a demokráciáért harcolnak, „hanem a kormány és ellenzéke küzd egy sokvallású államban.”

A Szabad Szíriai Hadsereg egyiyk katonája lőállásban Aleppóban. Moszkva csapdába került volna az amerikai bombázással
A Free Syrian Army fighter takes a position as he aims his weapon near Hanano Barracks, which is controlled by forces loyal to Syria's President Bashar al-Assad, in Aleppo September 11, 2013. REUTERS/Muzaffar Salman (SYRIA - Tags: POLITICS CIVIL UNREST CONFLICT TPX IMAGES OF THE DAY)

Azt, hogy a szíriai felkelők nem annyira a zsarnokság ellen, mint inkább egy brutális iszlám rezsimért küzdenek, egyre inkább felismerik más államok is. Az orosz érvelést támogatta a brit alsóház szavazása is, amely megakadályozta, hogy az Egyesült Királyság belépjen a háborúskodásba. Pedig az amerikaiak szerint megdönthetetlenek a bizonyítékaik, hogy Aszad vetette be a szaringázt Damaszkusz közelében. Ám az oroszok ezt másképp látják.

Az orosz álláspont puhult és kooperatívabb is lett. Ha ugyanis az amerikaiak valóban elkezdték volna Szíria bombázását, azzal Moszkva is csapdába került volna. Besorolt volna harmadik tagnak az Aszad-rendszer és Irán jelenlegi kettőse mellé. Ez pedig nem mutatna jól. Putyin azt írta cikkében: az Obama-akció nehezítené az Iránnal folyó nukleáris tárgyalásokat, az izraeli–palesztin megbeszéléseket, és újabb lökést adnak a terrorizmusnak. A terror márpedig jelen van a térségben, és az iszlámra színezett szélsőségnek Oroszország is célpontja.

Az, hogy Aszad nyilvánosan belement, feladja vegyi fegyvereit, most kiutat ígér. Nem ígérkezik könnyűnek a megvalósítás – sokak szerint lehetetlen. (Igaz, az izraeli hírszerzés egész pontos térképet tett közzé a szír biológiai- és vegyifegyver-készletek raktárairól. De lehetséges, hogy már sokat elvittek máshová.) Egyelőre azonban csak a szándékban állapodtak meg. A Lenta.ru orosz internetes portál egy szíriai ellenzéki ernyőszervezet vezetőjét idézte tegnap, aki felszólította Aszadot, adja át a vegyi fegyvereket az oroszoknak, őrizzék ők. Arról nincs hír, ezt miként fogadná a Nyugat. Putyin cikkében azt írta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkerülhetetlen, ennek a testületnek kell határozatot hoznia az erő alkalmazásáról. Nem csak az erő, de a nemzetközi ellenőrök kiküldése is a BT előjoga. Az orosz elnök tehát azt közli: nincs fellépés, nincs rendezés nélkülem.

Mennyire elfogadható ez a nemzetközi közösség számára? Amikor a balkáni háborúk rendezésébe bevonták Moszkvát, az sokszor zavart is okozott. A szíriai polgárháború viszont már elviselhetetlen, valódi humanitárius katasztrófává lett. Az Aszad-rezsim nem dőlt meg úgy, ahogy kéthetente megjósolták Nyugaton, egyebek között épp az iráni és orosz támogatás tartotta életben a rezsimet. Látszik az is, hogy a felkelők győzelme beláthatatlan káosszal járna, amit az őket pénzelő, felfegyverző muzulmán államok (Törökország, Szaúd-Arábia vagy Katar) sem kívánhatnak őszintén. Irán már nem ragaszkodik a végsőkig az Aszad-dinasztia támogatásához, de szeretné megőrizni jelenlétét valamilyen módon. Oroszország pedig belátta: jobb, ha a rendezést orosz jelenléttel és részvétellel bonyolítják, mint ha nélkülük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.