Moszkva elismerte, hogy rakétákat telepített Oroszország nyugati határához

Moszkvában elismerték, hogy az EU-tagállamokkal is határos oroszországi nyugati katonai körzetben Iszkander-M típusú rövid hatótávolságú harcászati ballisztikus rakétákat telepítettek. Az orosz védelmi minisztérium a hétfői bejelentéssel a német sajtó korábbi értesülésére reagált.

Igor Konasenkov sajtószóvivő elmondta, hogy az Iszkander rakéta zászlóaljaknak „a konkrét állomásoztatási kerületekben való elhelyezése nem ellentétes semmilyen nemzetközi egyezménnyel. „A harcászati rakétakomplexumok valóban hadrendbe álltak a nyugati katonai körzetben” - jelentette ki az orosz védelmi minisztérium illetékese.

Lengyelország és Litvánia kormányai máris aggodalmuknak adtak hangot. A lengyel külügyminisztérium egy közleményben azt mondta, hogy a fejlemények „ronthatják a lengyel-orosz együttműködés eddig elért eredményeit, továbbá alááshatják a Nato és Oroszország közötti konstruktív párbeszédet”. A BBC beszámolója szerint a lengyel külügy képviselői hozzátették, hogy felvetik majd aggályaikat az orosz bilaterális partnereknél.

2011-ben Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök jelentette be az Iszkanderek telepítését a nyugat-oroszországi régióba és azt az amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésével szembeni intézkedésnek nevezte. A politikus arról is beszélt 2011 novemberében, hogy haladéktalanul olyan radarrendszert telepítenek a Kalinyingrádi területre, amely képes a rakétatámadások előrejelzésére. Orosz sajtójelentések szerint ez nemrég megtörtént.

A Bild című német napilap múlt szombati írása szerint műholdfelvételek bizonyítják, hogy a kalinyingrádi területen legalább kétjegyű számmal meghatározható mennyiségben vannak Iszkander rakétarendszerek.

A német lap azt írta, hogy az Iszkandereket hagyományos és atomtöltettel is fel lehet szerelni és 500 kilométeres körzetben, így Lengyelország teljes területén is elpusztíthatják a kijelölt célt, de elérhetik Berlint is.

Az udmurtföldi Kolomnában kifejlesztett Iszkander típusú rakétakomplexum az orosz hadsereg egyik leghatékonyabb csapásmérő fegyverzete. Tűzfegyvereket: rakétarendszereket, indítóállomásokat, nagy hatótávolságú tüzérségi ütegeket, de légvédelmi és rakétaelhárító fegyverrendszereket és parancsnoki állásokat, kommunikációs központokat is meg tud semmisíteni. Szükség esetén szárnyas rakétákkal is fel lehet szerelni, amelyek 2000 kilométeres távolságba is eljuttathatók. Az orosz hadseregben az Iszkander-M és az Iszkander-K típusú rendszereket állították hadrendbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.