Moszkva támogatja a palesztin állam létrehozását

Oroszország kész közreműködni a palesztin állam alapjainak megteremtésében, a társadalmi-gazdasági átalakulások megvalósításában – közölte Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tárgyalva.

A Moszkva környéki Gorkiban lévő miniszterelnöki rezidencián folytatott megbeszélésen Medvegyev hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra is támogatja a palesztin nép minden álláspontját és azt az óhaját is, hogy megerősítse államiságát.

Abbász az orosz kormányfővel folytatott megbeszélésen bejelentette, hogy május 9-én ismét Moszkva vendége lesz, és részt vesz a moszkvai győzelem napi ünnepségeken. "Ez kötelességünk és nagyon örülünk" - mondta a Palesztin Hatóság elnöke.

Oroszország és Palesztina kapcsolatai fokozatosan fejlődtek és erősödtek Mahmúd Abbász vezetésének tíz éve alatt - állapította meg Vlagyimir Putyin orosz államfő a palesztin vezetőt fogadva novo-ogarjovói rezidenciáján.

A tárgyalásokat megelőzően Abbász a sajtó előtt kiemelte Oroszország szerepét a közel-keleti rendezésben. Hangsúlyozta, hogy a palesztin kérdés megoldását kizárólag tárgyalásos úton, békésen akarják megoldani. "Palesztina, valamint Izrael és az Egyesült Államok álláspontja között jelentős különbségek vannak, de az a fontos, hogy azok mindegyike a párbeszéd keretei között maradjon" - mondta a palesztin elnök.

Mahmúd Abbász közölte, hogy leginkább az izraeli telepek létesítése aggasztja a Palesztin Hatóságot, amely miatt, mint mondta, az ENSZ Biztonsági Tanácsához kellett fordulniuk. Válaszul az izraeli hatóságok befagyasztották az adóból származó jövedelmek kifizetését, és már 4 hónapja nem jutnak ehhez hozzá – emlékeztetett a palesztin elnök. A politikus a közel-keleti rendezésben részt vevő kvartett – az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország – közvetítő szerepének az erősítését sürgette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.