Moszkva szerint nem sértettek légteret a Londonra frászt hozó bombázók

Nem sértették meg egyetlen ország légterét sem, így nem jelentettek veszélyt a La Manche csatorna felett elrepülő orosz hadászati vadászbombázók – közölte Oroszország nagy-britanniai nagykövete, miután bekérették a londoni külügyminisztériumba.

A Vedomosztyi című orosz napilap internetes változata pénteken ismertette Alekszandr Jakovenkónak az orosz nagykövetség honlapján elhelyezett magyarázatát.

A misszióvezető közölte, hogy nem érti Nagy-Britannia aggodalmát, mivel az orosz légierő két TU-95-ös típusú hadászati vadászbombázója rendszeres őrjáratot teljesített az Atlanti-óceán felett, szigorúan betartva a nemzetközi szabályokat.

A Forbes című amerikai lap orosz nyelvű internetes változata szerint a két orosz bombázót a La Manche csatorna mentén, a brit partok közelében, Bournemouth várostól délre fedezték fel szerdán. Az eset miatt riasztották a brit légierő Typhoon típusú elfogó vadászgépeit, amelyek a brit határ vonaláig kísérték a két vadászbombázót.

Mint Igor Klimov, az orosz légierő sajtószóvivője a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint közölte, az orosz katonai légierő szóban forgó gépei csütörtökön sikeresen befejezték 19 órás átrepülésüket a Barents-tenger, a Norvég-tenger és az Atlanti-óceán vizei felett.

Szívbajt hoznak a NATO-ra

Hidegháborút idéző akciókkal teszteli a NATO tűrőképességét Oroszország. Csak tavaly 40 súlyos incidens történt, egy orosz gép például majdnem összeütközött egy utasszállítóval. Részleteket itt olvashatnak.

London aggodalmát fejtette ki amiatt, hogy az orosz katonai repülőgépek megzavarták a brit szigetek polgári légi közlekedését. A vadászbombázók miatt ugyanis polgári repülők útvonalát kellett megváltoztatni.

Egy név nélkül nyilatkozó brit kormányzati forrás nagyon veszélyesnek minősítette az incidenst. Azt mondta, hogy az orosz vadászbombázók a transzpondereik, vagyis automata válaszjeladóikat kikapcsolva repültek, így a katonai radarral nem vették észre őket.

Szerinte az orosz katonai légierőnél stratégiát váltottak, mert korábban a gépeik Skóciához közel repültek, s nem ereszkedtek ennyire délre.

A Vedomosztyi emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén az Európai Bizottság utasítást adott az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnek (EASA), hogy vizsgálja ki azokat az eseteket, amikor transzponderek nélkül közlekedő katonai repülőgépek veszélyesen megközelítettek polgári gépeket.

Több európai uniós ország tájékoztatta az EASA-t ilyen esetekről, amikor a tagállamokkal határos tengerek fölött repültek orosz katonai repülőgépek, de nem lehetett velük kapcsolatot létesíteni.

Tavaly a NATO több mint 100 esetet rögzített, amikor orosz katonai gépeket észleltek, háromszor többet, mint 2013-ban. Ezek közül 40 incidenst minősítettek veszélyesnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.