Moszkva szerint a Hezbollah nem terrorszervezet

Mihalil Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes vasárnapi nyilatkozata szerint a Libanonban székelő síita muszlim politikai és fegyveres szervezetet Oroszország nem tekinti terrorista csoportnak.

A Szíria jövőjéről folyó bécsi tárgyalásokon a felek próbálnak megegyezni arról, mely szervezeteket tekintenek tárgyalóképtelennek terroristákként, és kikkel kísérelnek meg együttműködni. Ebben a vitában élesen eltér Oroszország és az Egyesült Államok álláspontja a Hezbollahot illetően.

Az iszlám forradalmi Iránhoz szorosan kötődő Hezbollah Bassár el-Aszad kormányát segíti tevékenyen, egyik legfontosabb szövetségeseként a szíriai polgárháborúban, a szervezet, Irán és az alavita, a síitizmushoz kapcsolódó Aszad-klán együtt egyfajta „síita-tengelyt” alkotnak a konfliktusban, és Oroszország is Aszad rendszerét támogatja politikai és katonai fellépésével egyaránt.

A '80-as évek elején létrejött Hezbollah az utóbbi évtizedekben maga is vállalta a felelősséget civilek ellen elkövetett merényletekért is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.