Moszad-ügynökök CIA-jelmezben

Az izraeli titkosszolgálat ügynökei amerikaiaknak adták ki magukat, csak hogy sikerüljön rávenniük egy pakisztáni milíciát Irán elleni támadásokra. Az amerikai felzúdulás egy kicsit rácáfolt a túl közeli szövetséget sejtő összeesküvés-elméletekre.

Minden rendben lévőnek tűnt: amerikai volt a dollár és az útlevél, és hihetően hangzott az előadott történet is. 2007-ből és 2008-ból származó feljegyzések szerint az izraeli hírszerzés, a Moszad ügynökei az amerikai CIA képviselőinek adták ki magukat a pakisztáni Dzsundallah milícia előtt, csak azért, hogy a terrorszervezetet sikerüljön rávenniük Irán ellen végrehajtandó támadásokra – állítja legalábbis az a cikk, amely a Foreign Policy magazinban jelent meg nemrég.

A cikk szerzője, Mark Perry szerint Izrael csinált már ilyesmit korábban is – széles körben elfogadott feltevésnek számít például, hogy a Moszad amerikai muszlimokat szervez be –, ám az finoman szólva túlzás, amit az összeesküvés-elméletek állítanak, hogy a szövetségesi viszonyra való tekintettel Washington szemet huny az ilyesféle manőverek felett. „Ha az irániak elkezdik azt hinni, hogy mi állunk ezek mögött az akciók mögött, könnyedén célpontnak szúrhatják ki a kutatóinkat vagy a tengerentúli érdekeltségeket, mi viszont nagyon nem szeretnénk, ha az egyik szövetségesünk amerikai állampolgárok életét kockáztatná” – utalt Perry arra, hogy Teheránban a múlt héten végeztek egy iráni atomfizikussal, a perzsa ország pedig Izraelt gyanúsította meg a merénylet elkövetésével. Arra nincs bizonyíték, hogy kapcsolat lenne a pakisztáni milícia és az iráni atomfizikus múlt heti halála között – jegyzi meg a Foreign Policyben megjelent cikk.

A Dzsundallah milícia a délkelet-iráni Szisztán és Beludzsisztán tartományban élő beludzsokért harcol, akik az iráni többséggel ellentétben nem síiták, hanem szunniták. Washingtoni források szerint a Dzsundallah felel több, iráni kormánytisztviselők elleni merényletért is, és nők és gyermekek vére is tapad a kezéhez. Tavaly júliusban ez a szervezet vállalt felelősséget a tartományi fővárosban, Zahedanban végrehajtott mecsetrobbantásért, amelyben 28 ember halt meg.

Ami a Moszadot illeti, az amerikaiak véleménye mostanában nem éppen hízelgő az izraeli titkosszolgálatról. „Lenyűgöző, hogy az izraeliek azt hitték, megúszhatják. Gyakorlatilag nyíltan űzték a beszervezéseket, nyilvánvalóan le se szarva, hogy mit gondolunk róluk – nyilatkozta meglehetősen keresetlenül a Foreign Policynek egy amerikai hírszerző tiszt.

A Moszad és a Dzsundallah kapcsolatáról szóló feljegyzések George W. Bush hivatali idejének utolsó éveiben készültek, és az előző amerikai elnök állítólag dührohamot kapott, amikor tájékoztatták, mi szerepel bennük. Washingtoni vélemények szerint az amerikai életeken és érdekeltségeken túl a Moszad az egyébként is gyenge lábakon álló amerikai–pakisztáni viszonyt is veszélyezteti, hiszen Iszlámábád hivatalosan harcban áll a 2010-ben a Fehér Ház által terrorszervezetnek nyilvánított Dzsundallahhal. Az eset kapcsán világossá vált, mekkora a harag a magas rangú amerikai hírszerzők körében Izrael allűrjei miatt” – zárja cikkét Perry.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.