Most panamai teherhajót raboltak el a szomáliai kalózok

Egy NATO-szóvivő közlése szerint csütörtökön szomáliai vizeken kalózok hatalmukba kerítették az Al Kalik panamai zászló alatt közlekedő teherhajót, annak 24 indiai és két burmai tengerészével.

Egy másik, olasz hajót is tűz alá vettek a Seychelles-szigetektől északra, ám a Jolly Rossónak sikerült leráznia támadóit.

A szóvivő szerint az Al Kaliktól legközelebbi NATO hadihajó nyolc órányi távolságra volt, és a szövetség időközben felvette a kapcsolatot a kalózok elleni koalíció többi partnereivel, az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal és más, az Ádeni-öbölben cirkáló független alakulatokkal.

A Nemzetközi Hajózási Hivatal éppen előző nap jelentette be, hogy a Szomália közelében lezajlott tengeri incidensek száma 47-re emelkedett az év első kilenc hónapjában, szemben az ugyanebben az időszakban tavaly regisztrált 12 esettel. Az Ádeni-öbölben pedig 100 támadást jegyeztek fel szemben az előző évi 51-gyel. A Kuala Lumpurban székelő intézmény szerint világszerte idén szeptember végéig 114 hajót kerítettek hatalmukba kalózok, 34-et el is raboltak, 661 főnyi legénységet ejtettek túszul, akik közül hat embert megöltek, nyolcnak nyomuk veszett.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.