Most augusztusban csapna le az al-Kaida?

Az Egyesült Államokat követően néhány nyugati ország, így Nagy-Britannia és Németország is biztonsági figyelmeztetést adott ki. Az amerikai külügyminisztérium még pénteken az egész világra kiterjedő utazási figyelmeztetést hozott nyilvánosságra nem pontosított al-Kaida-támadás veszélye miatt.

Mint közölték, a támadás eshetősége különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában áll fenn. A The New York Times által idézett, meg nem nevezett forrás szerint a hatóság al-Kaida-vezetők közti elektronikus érintkezéseket tapasztalt.

A washingtoni külügyminisztérium közlése szerint a külföldre látogató amerikai turistáknak szóló biztonsági figyelmeztetés egyelőre augusztus 31-ig van érvényben. "A jelenlegi információk fényében az al-Kaida és vele kapcsolatban álló szervezetek továbbra is terveznek terrortámadásokat a térségben és azon kívül is, s várhatóan mostantól augusztus végéig próbálnak ilyen akciókat végrehajtani” – áll a külügyminisztériumi közleményben. Elsősorban tömegközlekedési eszközök és más, a turistákat érintő infrastruktúra ellen irányulhat terrortámadás – nyomatékosítja a figyelmeztetés. Mint javasolják, az arab és más muzulmán országokba történt kiérkezést követően célszerű, hogy az amerikai turista felvegye a kapcsolatot a külképviselettel.

Egyébként 24 órával korábban az Egyesült Államok már bejelentette, hogy a hétvégén, így vasárnap zárva marad 18 muzulmán országban lévő, összesen 21 külképviselete, tehát nagykövetsége és konzulátusa. A muzulmán államokban sem pénteken, sem szombaton nincsenek nyitva az amerikai külképviseletek, ám normális helyzetben vasárnap igen. Amerikai lapértesülések szerint nincs kizárva, hogy nem csak vasárnap maradnak zárva a követségek. Ezt a biztonsági intézkedést is egy esetleges al-Kaida-támadás veszélyével indokolták.

Egy német külügyi szóvivő szintén közölte, hogy Németország jemeni képviselete vasárnap és hétfőn zárva marad. Nagy-Britannia szintén nem nyitja ki a jemeni fővárosban, Szanaában lévő nagykövetségét ezen a két napon, a brit külügyminisztérium egyik szóvivője szerint "elővigyázatosságból".

Nem szokatlan, hogy az amerikai külügyminisztérium ilyen utazási biztonsági figyelmeztetést adjon ki a 2001. szeptember 11-e évfordulóját megelőzően. Mint emlékezetes, a líbiai Bengáziban tavaly ezen az évfordulós napon támadták meg terroristák az USA konzulátusát, ahol négy amerikai vesztette életét, köztük a nagykövet. Mint az AFP fehér házi illetékesre hivatkozva jelentette, Barack Obama elnök “minden szükséges lépés megtételére” szólította fel az illetékeseket az amerikai állampolgárok védelme érdekében.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata vezetője közölte, hogy a kongresszusi vezetők is kaptak tájékoztatást a biztonsági figyelmeztetés okairól.

Az NBC televízióban egy szakértő a fenyegetés időpontját a ramadán, a muzulmánok szent hónapja közelgő lezárulásával hozta összefüggésbe.

Jemeni biztonságiak az al-Kaida-tagokra vadásznak
Jemeni biztonságiak az al-Kaida-tagokra vadásznak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.